Nem az első videojáték lesz a Darksiders II, mely az eredeti tervekkel ellentétben bizony lényegesen karcsúbb lesz, s a vágásnak számos oka is lehet. Jelen esetben nincs semmiféle hátsó szándék, erről beszélt David Adams a Gamasutra-nak.

Adams elárulta, hogy már az első rész is beiratkozott egy karcsúsító szalonba, s drasztikus vágáson esett keresztül, melynek eredménye az lett, hogy végtermék gyakorlatilag a töredéke lett annak, amit terveztek, Ezt ugyan nehéz elhinni, figyelembe véve, hogy a Darksiders végigjátszása több, mint 30 órát vett igénybe az életemből.

A Darksiders II végül is 80%-át teszi ki annak, amit terveztünk. Az első rész befejeztével egy olyan játék került az üzletekbe, ami mindössze 1%-a volt annak, mint amivel elindultunk. A második rész tekintetében képességeink megbecsülése drasztikusan javult.

A fejlesztés során korábban már hallottunk arról, hogy a második részbe olyan ötleteket is belevisz a fejlesztő, ami az elsőbe nem fért bele. Így, az esztelen és végeláthatatlan kaszabolás mellőzésével lehetőség nyílt ezen ötletek megvalósítására a Darksiders II-ben.

Lehetőségünk nyílt arra, hogy olyan dolgokat is hozzátegyünk, amiket az első részben szerettünk volna.  Ha fejlesztésről van szó,  alapvetően hasznosnak tartom a korlátokat, s kapóra jött, hogy már volt egy meghatározott játékmenet stílusunk. Az első részben nem volt, csak szerettük volna, hogy legyen.

Tudtuk, hogy milyen játékot szerettünk volna, de rendkívül nehéz magas színvonalú koncepcióval előrukkolni, s másodpercről-másodpercre elképzelni a játékot. A folytatás által öledbe pottyan az a luxus, hogy ezzel már nem kell foglalkoznod. Sokkal egyszerűbb minden, ha már van pár kapaszkodód.