Ugyan már 2012-ben bejelentették, legközelebb csak 2017-ben hajlandó beszélni a CD Projekt RED a Cyberpunk 2077-ről, derült ki a lengyel csapat friss közleményéből. Addig a The Witcher 3-é a főszerep. 

Adam Kicinski, a stúdió vezetője a napokban a Reuters-nak adott egy interjút, melyben elárulta, hogy legkorábban 2017-ben hajlandóak a Cyberpunk 2077-ről híreket szolgáltatni. Az interjúból kiderült, hogy magát a stúdiót is meglepte a The Witcher 3: Wild Hunt hatalmas sikere, mely a legnagyobb csapatok közé repítette a lengyel egységet. Kicinski szerint a jövőben már másképp néznek majd rájuk az emberek.

Kiemelte, hogy az idei és a jövő év is még a The Witcher 3-ról szól a stúdiónál, minden erejükkel a játékra koncetrálnak, s majd 2017-ben jön el a pillanat, hogy az új játékról beszéljenek.

Abba már bele sem gondolunk, hogy ha két év múlva beszélnek ismét a játékról, akkor az mikor fog megjelenni?!