A Telltale Games gondozásában jelent meg tavaly a The Walking Dead sorozat, s a játék nem érte be kevesebbel, minthogy az Év Játéka címet elhódítsa. Amellett, hogy a közönség és a kritikusok is szeretik, még jól is fogy.

A Wall Street Journal-nek adott interjújában a vállalat vezérigazgatója, Dan Connors azt nyilatkozta, hogy az öt részből eddig összesen 8.5 millió darabot adtak el világszerte, s mindez az első rész megjelenése óta, azaz hét hónap alatt jött össze nekik.

A konzolos és PC-s verziók mellett ebben benne van az iOS megjelenés is, ami rendkívül jól sikerült a vezér szerint.