A Kotaku értesülései szerint a Google javában dolgozik a saját streaming szolgáltatásán, mely lehetővé tenné videojátékok futtatását felhőből. Az sem kizárt, hoyg ehhez saját hardvert dob majd piacra. 

Yeti kódnév alatt dolgozik nagyon valamin a Google, ami vélhetően a saját streaming szolgáltatása, derült ki a Kotaku értesülései szerint. A szolgáltatás lehetővé tenné, hogy olyan játékokkal lehessen játszani, aminek az erőforrásigénye ugyan magas, de a számításokat a felhőben elvégeznék a saját hardverek, a felhasználók pedig egy gyengébb PC-n is futtatni tudnák a vonatkozó játékokat.

A szolgáltatással párhuzamosan a cég saját hardveren is dolgozhat, így egyelőre nem világos, hogy konkrétan milyen formában is lépne be a picra. A Google az E3-on folytatott tárgyalsokat a videojáték ipar különböző szereplőivel, erről természetesen semmilyen konkrétum nem látott napvilágot.

A források arra is felhívják a figyelmet, hogy a Google korábban már nagy lendülettel vetette bele magát hasonló kezdeményezésbe, amiből végül semmi nem lett, így érdemes óvatosan kezelni a vállalat körül a témában felbukkanó híreket.