A Microsoft joggal büszke bejelentést tett az immáron hetedik éves Xbox 360 konzoljával, és az ahhoz képest még jócskán fiatal Kinect mozgásérzékelős rendszerrel kapcsolatban. A számokból kiderül, hogy a jelenlegi konzolgeneráció legmenőbbje az X360.

Az Official Microsoft Blog posztjában Yusuf Mehdi, a vállalat marketing vezetője bejelentette, hogy a konzol megjelenése óta 67 millió darabot adtak el belőle világszerte, melyből a vállalatnak 56 milliárdos profitja származott. A Microsoft szerint a jelenleg konzol generáció 47%-át uralja az Xbox 360, s ezek az értékesítési számok Mehdi szerint megdöntötték a klasszikus mintát, miszerint, minél idősebb lesz egy rendszer, annál kevesebb fogy belőle. Az Xbox 360 esetében ez pont fordítva van.

Azonban, ha kicsit elgondolkodunk, valami nem stimmel ezzel a piaci részesedéssel. Ha a Wii-ből eddig 90 millió darab felett fogyott, s a PlayStation 3-ból 60 millió, akkor hogy lehet, hogy a Microsoft uralja a piac majdnem 50%-át?

Mehdi szerint a vállalat a Kinect rendszerből már 19 milliót adott el világszerte, s az Xbox LIVE-nak pedig 40 millió felhasználója van, bár az nem derül ki, hogy ebből hányan rendelkeznek a fizetős, Gold-tagsággal.

Akárhogy is van, a Microsoft joggal lehet büszke erre a teljesítményére, s a konzol valóban kinőtte magát pusztán a játékplatform szerepéből, s vélhetően a jövőben, pláne az új generációs Xbox megjelenésével még inkább elrugaszkodik ettől.