Kissé ellentmondásosan nyilatkozik a Sony és a Naughty Dog, amikor az előbbi azt állítja, hogy a cég összes belsős stúdiója fejleszt PlayStation Vitára játékot, míg utóbbi ezt hevesen cáfolja. Ugyanakkor a jövőben nem zárják ki ezt a lehetőséget.

Guy Longsworth, a PlayStation divízió marketing vezetője nyilatkozta azt, hogy a Sony összes belsős stúdiója már készít valamilyen Vitás játékot, ugyanakkor Arne Meyer, a Naughty Dog részéről mindezt cáfolja.

Korábban is azt mondtuk, hogy a stúdiónak a hagyományos konzolok fekszenek leginkább, célunk az, hogy minél inkább kitoljuk a technológia és a játékmotor határait.

Meyer ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövőben változzon ez a helyzet, de ehhez mint mondta “megfelelő kézikonzol” kell, ami eddig még nem jelent meg. Ez az oka annak is, hogy a PSP-s címeiket más stúdióknak adták át fejlesztésre.