A DFC Intelligence elemzői érdekes tanulmányt tettek közé a videojáték-piac jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, melyben az iparág további, ha nem is exponenciális növekedését várják az elkövetkezendő években.

Az elemzés szerint az iparági teljesítmény a jelenlegi 67 milliárd dollárról 82 milliárd dollárra fog nőni 2017-ig. Ebben a számban a PC- és konzoljátékok, hardverek, táblagépek és mobil platformok is beleértendők, mint például az iPhone és az Android. A fenti jóslat annak ellenére született meg, hogy a piac jelenleg szinte stagnál, olyan platformokkal, melyek már korosnak számítanak. Az elemzés szerint a konzolok következő generációja segít majd abban, hogy ezek a piacok visszanyerjék lendületüket.

A Nintendo, a Microsoft és a Sony új konzoljai vélhetően segítenek abban, hogy ez a szegmens visszanyerje korábbi lendületét 2014 és 2015 között. Azonban, a legmarkánsabb növekedés nem itt, hanem a PC illetve a mobiloldalon várható.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a konzolok sokkal népszerűbbek, mint a PC-k, David Cole, a cég elemzője szerint a PC játékok piaca sokkal erősebb, tekintettel arra, hogy más régiókban népszerűségük kikezdhetetlen.

 Az Egyesült Államok a mobileszközök és a PC vonatkozásában viszonylag gyengén teljesít, de több globális piacon a PC és a mobileszközök az egyetlen platform.

Szerinted melyik a népszerűbb platform, a PC vagy a konzolok?