Valóság lett abból, amit a THQ korábban csak pedzegetett, a manhattani székhelyű Kaos Studios, akiknek a legutóbbi projektje a Homefront volt, lehúzta a rolót.

Nem csak a Kaos érintett a bezárásokban, hanem az angliai székhelyű THQ Digital Warrington. Legutolsó munkájuk a Red Faction Battlegrounds és a Warhammer 40k: Kill Team játékok voltak. A THQ közleményében azt is jelezte, hogy mindkét stúdió munkatársait időben tájékoztatták a bezárásról. A Homefront-tal kapcsolatos feladatok a cég monterali stúdiójára szálltak.

Az elbocsátott munkavállalóknak felajánlották, hogy meghallgatják őket a cég montreali vagy torontói stúdiójánál, azaz, ha szerencséjük van, akár maradhatnak is a THQ kötelékében. A kiadó különösebben nem magyarázta a bezárást, stratégiai átszervezésre hivatkoznak, azaz, erőforrásaikat racionalizálják.

Nem tudta tehát megmenteni a Kaos Studios-t a korábbi létszámleépítés sem, illetve, hiába teljesített jól a Homefront a kasszáknál, a stúdió nem kerülhette el előrevetített sorsát.