A Microsoft következő generációs Xbox-konzoljai Anaconda és Lockhart kódnéven futnak. Az egyik erősebb, a másik gyengusabb, pont, mint az Xbox One X és az Xbox One S esetében. 

A Windows Central információi szerint a Microsoft következő generációs konzolja valójában két masinát takar. Az egyik, a jelenleg Anaconda kódnéven futó, erősebb hardver, ami az Xbox One X utódja lesz, míg a másik a Lockhart névre keresztelt, gyengébb hardver, ami az Xbox One S továbbfejlesztett változata lesz.

Korábban jelent már meg információ a készülő hardverekről, akkor azt állították a források, hogy az egyik konzol felhő alapú lesz, azaz, nem lesz lemezes meghajtója, míg a másik a jelenleg kapható konzolokhoz lesz hasonló. Természetesen az árazásban is lesznek különbségek: a nagyobb teljesítményért mélyebben kell majd a zsebbe nyúlni.

A Microsoft egyelőre hallgat az új hardverekről, amiket a célközönség 2020 őszére vár az üzletek polcaira.