Amikor megjelent az Ubisoft Assassin’s Creed című játéka és kezembe került, a hangulata és a látványa lenyűgözött. A XII. században, gyönyörű környezetben teljesíthettük küldetéseinket bérgyilkosként.

Bár a játék második részében ugrottunk 300 évet, s főhősünk is az egykori bérgyilkos leszármazottja, azonban minden adott ahhoz, hogy legalább olyan játékélményben legyen részünk, mint az első rész esetében. A játék november 17-én jelent meg, s amint hazaértem vele a boltból, rögtön nekiestem.

A játék színhelye a festői Itália, egészen pontosan 1476-ot írunk. Főhősünk most Ezio Auditore de Firenze főnemes, kinek bőrébe bújva csodálatos környezetben járhatjuk be a tizenhat küldetés során Firenze vidékeit, s ámulhatunk-bámulhatunk a toszkán tájon, s gyilkolászhatunk Velence sikátoraiban. Fegyverarzenálunk tekintélyt parancsoló: buzogány, dárda, fejsze, különböző kínzóeszközök, méreggel átitatott karmok, és természetesen a kard. Kalandjaink során számon történelmi személlyel is találkozhatunk, mint például Machiavelli, vagy Lenoardo da Vinci, aki a játékban központi szerepet kap.

A játék cselekménye egy Firenzéből kiinduló összeesküvésen alapszik, melynek áldozata lesz Ezio édesapja és két fiútestvére, s amiben természetesen az egyház nyakig benne van. E fő cselekmény mentén válik Ezio profi bérgyilkossá, tesz szert a különböző fegyverekre, tanulja meg a harcok csínját-bínját, s találkozik a számos melléküldetés lehetőségével.

A melléküldetések az alábbiakat foglalják magukba: valamilyen levél kézbesítése valakinek, természetesen időre, bérgyilkos küldetések, verőlegény küldetések, versenyfutás, melyet a város épületének tetején ide-oda ugrálva, csimpaszkodva kell teljesíteni. S ha ez még valakinek mindig nem lenne elég, akkor ott vannak tovább a különböző rejtvények, melyeket a játék során meg kell (érdemes) megfejtenünk.

Ezek egyike egy valamilyen titkot tartalmazó kódex darabjainak megkeresését jelenti, s ha ez még nem lenne eléggé nehéz, ezek után a darabokat egységes egésszé kell illesztenünk. A feladványok másik részét annak érdekében kell megfejtenünk, hogy a végén szemünk elé táruljon az igazság (The Truth) egy videó formájában, amely számos szegmensre van darabolva.

A város különböző pontjain a falra fluoreszkáló Glyph-ek vannak festve, amiket ha sikerül dekódolnunk, akkor a videó egy darabját megtekinthetjük. A Glyph feladványok eléggé nehezek tudnak lenni, van, amelyik puzzle kirakására hasonlít, van, hogy több reneszánsz festmény közül kell közös vonások alapján kiválasztani néhányat, de nem akarok nagyon spoilerezni, mindenki meg fogja látni.

A játék két nagyon fontos elemére hívom fel a figyelmet: az Eagle Vision funkcióra, és a térkép szinkronizálására. Előbbi segítségével, ha nem találnánk a célpontunkat, könnyedén azonosíthatjuk: az ellenségek bíborvörösben pompáznak, a “barátok” kékben, a célszemély sárgában, s a búvóhelyek fehérben. Használjuk gyakran, mert sokat tud segíteni.

A játék során 66 darab kilátó (viewpoint) megmászása által tudjuk szinkronizálni a teljes térképet, mely abból áll, hogy egy magas épület legtetejére fel kell másznunk, s egy gombnyomásra meg is történik a szinkronizálás, ami mellesleg nagyon látványos animációval és zenével van fűszerezve. Amennyiben 3-4 ilyen mászás után úgy gondolnánk, hogy ez egy idő után unalmas, és nincs értelme, nagyot hibázunk: ennek hiányában ugyanis a térképek egyes területei rejtve maradnak, így nem tudjuk teljesíteni a fő és mellékküldetéseket, nem beszélve a különböző feladványokról.

A játék automatikusan ment, és gyakran, így ezzel nem kell bíbelődnünk, azonban egy safehouse-szerűségünk mégis csak lesz. Ugyan itt menteni nem tudjuk a játékot, azonban újabb érdekességgel foglalatoskodhatunk: a város építészének megbízásával városfejlesztési tevékenységet folytathatunk, mely a különböző épületek renováltatásából áll, mely növeli a város értékét, és többlet bevételre tehetünk általa szert.

Apropó, pénz. Ebben a játékban fontos szerepet kap a helyi pénz, a florin, melyet egyrészt a különböző küldetések jutalmaként kapunk, másrészt erszényünket más módokon is degeszre tömhetjük. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a járókelőknek nekimegyünk, s Ezio ilyenkor automatikusan zsebtolvajként dolgozik. Sokáig nem csinálhatjuk ugyan büntetlenül, ugyanis bármilyen kirívó, vagy szociálisan elfogadhatatlan viselkedés növeli a megrögzöttségi szintünket (notoriety), melynek emelkedésekor a város katonáival találkozva egyből üldözötté válunk.

Szerencsére két módon is csökkenthetjük megrögzöttségünket: a város falain elhelyezett “Wanted” posztereket letéphetjük, vagy a hírmondókat fizethetjük le, hogy rólunk ne tegyenek említést! Az összegyűjtött pénzt több módon is használhatjuk: vásárolhatunk vele fegyvereket, orvosságot, mérget, ruhákat, illetve arra is, hogy az utcán elszórva, vagy felbérelve tolvajokat, kurvákat, elterelje rólunk a figyelmet.

Kiemelten fontos a játék során a tetőkön való rohangálás, mászás, különböző magas épületek meghódítésa, ami ugyan nem nehéz, azonban egyes ugrásokat elvétve komoly bajba kerülhetünk: a katonák elkapnak, vagy halálra zúzzuk magunkat, illetve az időre történő küldetéseknek búcsút inthetünk.

A játékban mindössze egyetlen bug-ot találtam, igaz, ez annál bosszantóbb volt, ugyanis egy küldetésem bánta. Az eredetileg a ház tetején álló íjász derékig bele volt süllyedve a házba, s mint olyan, nem lehetett megölni az időre menő küldetés során.

A teljes játékidő esetemben 24 óra 29 percet jelentett. A 100% eléréséhez meg kell csinálnunk az összes fő- és mellékküldetést, meg kell vásárolnunk az összes festményt, meg kell találnunk az összes kis szobrot, össze kell gyűjtenünk a 100 madártollat, szinkronizálnunk kell az összes viewpoint-ot (66), illetve dekódolnunk kell a korábban említett összes video szegmenst. Ezek mindegyike nem kevés feladat, ha valaki csupán a főküldetéseket teljesíti s néhány kötelező mellékküldetést, a történet 80% körül ér véget.

Néhány szót a játék fogalmazzunk úgy gyengeségeiről. Az AI hagy némi kívánnivalót maga után, ez leginkább harcok esetén figyelhető meg. Jellemzően 4-5 katona támad ránk időnként, egy aktívan harcol, a többi gyakorlatilag bután nézi, hogy mit csinál a társuk, ahelyett, hogy segítenének. Igaz ez arra is, amikor mi bérelünk fel szövetségeseket: hiába gyepálnak minket, a társaink nem igen segítenek rajtunk.

Külön említést érdemel a hat darab Assassin Tomb küldetés is, melyek fokozatosan nehezednek. Az utolsó kettő azonban kifejezetten frusztráló tud lenni, amikor is gyakorlatilag időre kell másznunk, ugranunk, csimpaszkodnunk, s olyan akrobatikus elemeket bemutatni, mint anno Lara Croft tette a TR szériában. De ez a játék nem erről kéne, hogy szóljon, nem értem, miért kellett ilyen nehézre ezt megcsinálni, a játék ugyanis nem erről szól.

Ez nem a Prince Of Persia (szintén Ubisoft), ahol gyakorlatilag a csimpaszkodás a játék lényege, de ez egy bérgyilkos játék, könyörgöm. Nekem az egyik ilyen küldetés kereken egy órámba, és nem kevés idegbe tellett, s már késztetést éreztem arra, hogy a lemezt miszlikbe zúzzam az Xbox-szal együtt. Az irányítás rákfenéje ezeknél a küldetéseknél mutatkozott meg igazán, ami alapban is azért valljuk be, nem sikeredett tökéletesre, de még csak jóra sem…

A mellékküldetéseknek gyakorlatilag semmi értelme, nem illeszkednek a történetbe, nincs semmi extra jutalom értük, ha csak valaki nem a 100% gameplay-re hajt. Egy ennél fontosabb észrevétel, amit az Ubisoftnak komolyan kéne vennie: a játék véleményem szerint alkalmas epilepsziás görcs kiváltására.

A töltések, szinkronizálások és új városok első betöltése alatti animáció nem más, mint igen intenzív fehér villódzás-villanás, ami egyrészt nagyon bántja a szemét, másrészt egy alkalommal komoly hányingerem támadt tőle. Nem csodálkoznék, ha emiatt egy páran epilepsziás rohamot kapnának, véleményem szerint ez tényleg egészségügyi kockázat (mint tudjuk, ilyenre már volt példa nem is egyszer a számítógépes játékok történetében).

Bár már a játék első része is elég magasra tette a mércét, a második epizód méltó folytatása lett elődjének. Csodálatos grafika, szellemes küldetések, rengeteg történelmi tény és adat, feladványok sokasága, érdekes karakterek és a gyilkolás íze tenné felejthetetlenné és kötelező darabbá a játékot, ha nem lennének a felsorolt gyengeségek. Bár ez egyéni ízlés, és habitus kérdése, de biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, aki a játékot 10/10-re, de olyan is, aki 5/10-re fogja értékelni.

ZÁRÓ GONDOLAT

Az Assassin’s Creed II gyönyörű látványvilágával, néha bosszantó küldetéseivel belopta magát a szívünkbe, s bár nem tökéletes, a jövőre nézve mindenképp ígéretes.