Desmond történetének egyszer s mindenkorra vége, megérkezett a hármas számozást kapott Assassin’s Creed, mely teljesen új környezetbe és korszakba kalauzolja el a játékosokat annak ígéretével, hogy forradalmi változásoknak lehetünk szemtanúi.

Az Assassin’s Creed III bár a sorozat történetének ötödik epizódja, a harmadik teljes értékű Assassin’s Creed- történet, a Brotherhood és a Revelations ugyanis  Ezio történetét emelték trilógiává. Az Ubisoft már hosszú hónapokkal a megjelenés előtt hangoztatta, hogy ez a rész hozza magával a forradalmi újításokat, melyeket a rajongók egy ideje már szorgosan követeltek, s valljuk be, bár Ezio történetének vége megmelengette a szívünket, kicsit azt érezhettük, hogy a sorozat megfáradt, s ugyanazt a muníciót durrogtatja el sorozatban harmadjára.

Van nekünk egy Desmond Miles nevű fickónk, aki gyakorlatilag az Assassin’s Creed játékok főhőse, immáron öt éve élhetjük át a fantasztikus kalandokat azáltal, hogy Desmond az Animusba feküdve újraéli felmenői emlékeit. Már a játék kezdetén tudhattuk, hogy Desmond sztorijára feltesszük a pontot, amit bevallom, hogy személy szerint annyira nem is bánok. 2012. december 21. napja vészesen közeleg, mely nem csak a Maja naptár szerint, de az Assassin’s Creed III-ban is a világvégét jelenti, hacsak nem Desmond…

Akármennyire is szerettem az Ezio trilógiát, annak összes jellemzőjével együtt, meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy az Assassin’s Creed III egy teljesen új világba, az Új Világba kalauzol, új főhőssel, a XVIII. század második felében, története több, mint két évtizedet nyalábol át. Új kor, új helyszín és új főhős, ehhez az Ubisoft egy teljesen új prezentációs technikát is kínál: a játék egy meglehetősen hosszúra nyúlt felvezetésen keresztül tanítja meg a játék kezelését, s rágja szánkba azt, hogy hol is vagyunk, és mit is kell tennünk a boldoguláshoz.

A játék első néhány órája (!) tehát felfogható egy tutorial-nak, melyet a legkevésbé sem interaktív, ellenben tökéletesen szkriptelt átvezető videók tucatjai tesznek színesebbé, avagy birizgálják velük idegeinket. Tisztázzuk most: a játéknak nem egyedül Connor, a félig brit, félig bennszülött rézbőrű lesz az irányítható főhőse, azonban erről többet nem mondok azok kedvéért, akik még nem játszottak a játékkal. A csodálatos látványvilágot, melyre panasz nem igen lehet, azonban igen hamar megszokjuk, s értetlenül állunk azelőtt, hogy miért is nem kezdhetjük meg kalandjainkat az Új Világban Connor-ral. Bár később mindez igenis értelmet fog nyerni, a több órányira nyúló felvezetés az egyébként remekbe szabott történetnek ágyaz meg, melyet azonban beárnyékol a számomra kissé furcsa befejezés. Így vagy úgy, az Ubisoft által választott ösvény kissé bizarr, előttünk áll egy csodálatos világ, Boston, New York és a vadon csábító atmoszférája, mégis meg van kötve a kezünk, s sandbox játéktól stílusidegen módon pórázon rángatnak eleinte, tökéletesen lineáris játékvezetéssel.

Ellentétben a korábbi részekkel, az Assassin’s Creed III főhőse közel sem annyira orgyilkos, mint amennyire lázadó, s bár a templomosok és az aszaszinok harca itt is a játék központi konfliktusa, Connor nem annyira érzi mindezt szívügyének. Korábban megszokhattuk azt, hogy a teljes játék arról szól, amint Ezio – azelőtt Altair –  minden erejével szembeszáll a templomos renddel, és akár élete árán is teljesíti az aszaszinok évszázados küldetését. Connor ezzel szemben szabadságharcos, akinek elsődleges küldetése népének, s annak territóriumának védelme minden ellenséges, azaz brit és amerikai erőkkel szemben egyaránt. A játékban több jelentős történelmi személlyel is találkozhatunk (George Washington, Samuel Adams, John Pitcairn, Lafayette stb.), a történések teljesen korhűen adják vissza a Függetlenségi Háború eseményeit.

A környezet, melyet a fejlesztők a szemünk elé varázsoltak, bámulatos: Boston és New York utcái, illetve azt a vadon, melyről Jack London is számos kiváló regényt írt. A városok fantasztikusan lélegzenek és élnek, az egész környezetet egy dinamikus időjárásrendszerrel támogatták meg, így lesz alkalmunk a havas háztetőkön ugyanúgy ugrándozni, mint a hatalmas nyári zivatar közben a Bostoni Világítótorony tetején állni. Az utcákat háziállatok lepik el, kutyák és macskák, sertések és szárnyasok, melyek mindegyikét meg is lehet simogatni, vagy éppen pár finom falatot vetni eléjük. Páratlanul részletgazdag világ ez, a polgárok egymással beszélgetnek, vitatkoznak, verekednek vagy éppen nevetgélnek, a szorgos kezek fákat fűrészelnek és szögeket vernek deszkákba.

Természetesen, ha valaki kizárólag a fő történeti szálra koncentrál, a játék 8-10 óra alatt kivégezhető, de ennél nagyobb merényletet nem is tudok elképzelni. A játék igazi érdeme ugyanis nem ez, hanem az a tonnányi tartalom, amit a fő küldetéseken kívül kínál. Soha, egyetlen más Assassin’s Creed játék nem kínált annyi tennivalót, mint a harmadik epizód. Nem csupán azért, mert a vadon gyakorlatilag a végtelen lehetőségek tárháza: kedvedre vadászhatsz az állatfajok között, csapdával elejthetsz nyulakat és apróvadakat, puszta kézzel kelhetsz birokra medvék ellen, íjjal teríthetsz le szarvasokat, vagy éppen tűzfegyverrel küldhetsz a másvilágra rókákat és farkasokat, miután csalival édesgetted a közeledbe őket. A sorozat történetében először lehet fára is mászni, bár kis idő eltelik, mire felismered azokat a geometriai alakzatokat, fatípusokat és ágakat, amelyek ezt lehetővé teszik, ugyanis nem mindenütt és mindenre tud Connor felcsimpaszkodni. Természetesen nem csak vadakat, de az ellenségeidet is változatos módon likvidálhatod, melyek közül a vadonban a fáról történő vadászás biztosítja a legnagyobb védelmet.

A vadonban saját tanyád lehet, mely fokozatosan fejleszthető, s lakókkal népesítheted be őket: különböző szívességek megtételével juthatsz asztaloshoz, farmerhez, bányászhoz, akik különböző nyersanyagokkal látnak el, amivel kereskedhetsz, vagy tárgyakat készíthetsz velük. A madártollak visszatérnek, így a vadonban nem csak vadászni, de gyűjtögetni is lesz lehetőséged. A hatalmas térképen van gyors utazás funkció is, bár csak javasolni tudom, hogy fedezd fel ezt a páratlan szépségű vidéket.

Ha épp nem a határvidéken tevékenykedsz, a városokban is rengeteg lesz a tennivaló. Orgyilkos küldetéseket teljesíthetsz, vagy épp a szélben szálló kalendárium lapokat gyűjtheted összes, lázadást szíthatsz, pénzes ládákat törhetsz fel (azt kéne megnyúzni, aki ezt kitalálta!), helyi mendemondák nyomába eredhetsz, és derítheted ki az igazságot. A vegyeskereskedésben adhatod el cuccaidat, és vásárolhatsz fegyvereket és eszközöket, nyersanyagokat. Új elemként jelenik meg a játékban a tárgykészítés és a kereskedés: a tanyádról vagy a környezetből származó nyersanyagokból használati eszközöket és tárgyakat készíthetsz, melyeket különböző vándor kereskedők segítségével juttathatsz célba. Fontos bevételi forrás ez, s bár kezdetben az interfész kezelése igényel kis gyakorlást, megéri mindez a fáradtságot. Konvojokat támadhatsz meg és foszthatsz ki, ezekkel is forrásokhoz juthatsz. Még meg sem említettem az erődök felkutatását és bevételét, ebből összesen hetet kell teljesítened. Nem túlzás azt állítani, hogy több tízórányi olyan tartalmat sűrítettek a játékba, mely a fő küldetések között ad tennivalókat.

A játék harcrendszere átalakult, minden eddiginél könnyebben boldogulhatsz vele, le lett butítva támadásra és védekezésre. Az X és B gombok ütemes csapkodásával egészen biztos, hogy előbb-utóbb célt fogsz érni. Az ellenfelek ugyanolyan buták, mint korábban, megvárják, míg Connor likvidálta a haverjukat, és csak utána ront rád a következő. A harcrendszer mellett szól, hogy nagyon látványos animációkkal oszthatod a halált, bár sajnos ez is szkriptelt, moziszerű, mint a főküldetések nagy része. Számtalan fegyvered lehet az íj és a tomahwk mellett, a rejtett pengédnek sem kell búcsút intened, de segítségedre lesz a kötél végére erősített fém kampó, melyek segítségével a vadonban például faágakra akaszthatod fel azokat, akikkel meggyűlik a bajod. Kardok lőfegyverek tucatját vásárolhatod meg, bár véleményem szerint ez pénzkidobás, a játék harcrendszerének fent említett hiányossága miatt. Connor mozgása kecses és elegáns, gyakorlatilag irányítanod sem kell, megy magától, csimpaszkodik fel sziklákra, ágakra és háztetőkre. Az irányítás tehát maximálisan komfortos, már-már túlontúl is.

Számomra a játék egyik csúcspontja a tengeri ütközetek voltak, óriási dicséret illeti az Ubisoft-ot azért, amiért mindezt bevállalta, és elkészítette ilyen minőségben. A küldetések közül néhány szorosan kapcsolódik a történethez, ezért ezek nem választhatóak, azonban a többi opcionális, de melegen ajánlom őket mindenkinek. A hajó és a fegyverzet fejleszthető is, minél inkább haladsz az időben, annál inkább szórakozást nyújtanak a tengeri ütközetek.

Nem túlzás azt állítani, hogy a valaha készült legjobb és legtartalmasabb Assassin’s Creed-játékkal van dolgunk, melynek azonban árnyoldalai is akadnak bőven. Kezdem rögtön a magyar nyelvű lokalizációval. A fordítás pocsék, égbekiáltó félrefordítások árán tárul a menü is magyar nyelven elénk. Példának említem azt, hogy Connor vízben tartózkodása közben a “merülés” parancsot “vetődés“-nek fordítottak. Se szeri, se száma a magyartalan mondatoknak, szemantikai baklövéseknek, ez a kétes minőségű munka sajnos alapjaiban telepszik rá a játékélményre. Ezzel párhuzamosan a magyar változatból az angol feliratot ki is vágták, nincs lehetőség arra, hogy a magyart ezzel helyettesítsük.

A játék alatt duruzsoló Anvil Next Engine, bár szemkápráztató látványt varázsol szemünk elé, sok helyen izzad, mint kurva a kereszt alatt! Frame rate problémák, gliccsektől hemzsegő környezet, textúra pop-up, és bug-ok iszonyatos tömkelege jellemzi a játékot. Hiába érkezett első napos javítás, a játék szó szerint bővelkedik a technikai problémákban. Ezek némelyikén csak mosolyog az ember, azonban olyan durvák is akadnak közte, minthogy fő és mellékküldetés összeakad, a kijelzőn mindkettő utasításai megtalálhatók, majd az egyik “belefagy”, és a következő küldetésnél is az előző instrukciót láthatod. Meg sem említem az épp menekülés közben epilepsziás rohamot kapó lovat, melynek vége természetesen az, hogy Connor meghal, és újra kellett kezdeni a feladatot. Levegőben sétáló katonák, falakon átlövő ellenségek, derékig földbe süllyedő polgárok és még felsorolni is sok lenne, hogy mi minden jelezte, hogy a játék motorja küszködik a megjelenítendő tartalommal.

Az Assassin’s Creed III túlságosan sok tartalmat kínál, mely egyben az élvezeti értékéből is levon: a játék inkonzisztens, ami az egyes elemeket illeti. A több néha kevesebb, s ezt megfogadhatta volna az Ubisoft is, nagyon könnyű szétforgácsolódni az egyes tennivalók között. Sajnos a karakterábrázolás szenvedte el leginkább mindezt: Connor sokkal kevésbé szerethető, mint Ezio volt, s bár gyerekkorától kísérjük végig életét, számomra megmaradt egy sótlan, és semleges fickónak. Sajnos nem sikerült kiküszöbölni néhány frusztráló játékmechanikai elemet: ilyenek például a “követős” és “lopakodós” küldetések úgy, hogy a játék büntet azért, ha az ellenfelek észrevesznek. Mivel ez egy meglehetősen gyenge chekpoint-rendszerrel párosul, több alkalommal kell egy küldetést 15-20-szor is akár újrakezdened jó messziről, mert épp az egyik baka észrevette, ahogy mögötte lopakodsz.

Ami különösen fájó volt számomra, hogy ellentétben a korábbi részek bájos humorával, a játékban ennek szikrája sem fedezhető fel. Ugyan lehet ezt a témára fogni, azonban kétlem, hogy ne lehetett volna megtalálni a módját annak, hogy ne csupán a glitch-eken húzódjon mosolyra a játékos szája.

Végül a  játék multiplayer módjáról egy gondolat: a legüdítőbb élményt a kooperatív mód hozta magával, melyben akár barátaiddal is teljesítheted feladataidat. Összességében a többjátékos mód soha nem tetszett nekem a legutóbbi két játékban sem, teljesen értelmetlennek, és a játéktól idegennek érzem.

AMI TETSZETT:

  • csodálatos látványvilág és remek hangulat
  • fülbemászó, a tartalomhoz illő zene
  • hatalmas, korhű világ
  • tonnányi tartalom és tennivaló
  • a tengeri ütközetek

 

AMI NEM TETSZETT:

  • borzasztó lassan indul be
  • sótlan főhős (Connor)
  • tengernyi bug és glitch, technikai hibák
  • pocsék fordítás
  • bosszantó játékmechanikai elemek
  • multiplayer mód

 

ZÁRÓ GONDOLAT

Az Assassin’s Creed III egy igazi remekmű, ami azonban hemzseg a hibáktól. Játékélményként mindazt nyújtja, amit manapság a pénzünkért elvárhatunk, sőt, annál sokkal többet is. Azonban kevesebb tartalommal, több odafigyeléssel elemeiben is közel tökéletes játék sikerülhetett volna belőle, így csak megmarad egy olyan darabnak, melynek Assassin’s Creed rajongóként a polcon a helye!