Úgy tűnik, tovább hengerel az Angry Birds, bár már a fél világot meghódította, most a másik felét is célba veszi. Ősszel ugyanis a Facebook-on is elérhető lesz a játék.

Az Angry Birds az elmúlt hónapokban mindenütt ott volt, születésnapi tortákon, társasjátékokban, plüssboltokban, és nem utolsó sorban 30 millió Androidos eszközön. Hódítását tovább folytatja ősszel, amikor már a Facebook-on is támad potenciális áldozataira. A Rovio elnöke, Mikael Hed szerint ez a verzió azonban olyan teljesen új funkciókat is kap, melyek semmilyen más platformon nem érhetőek el.

Az is megemlítette, hogy a játékban a disznóknak nagyobb szerepe lesz, mint eddig bármelyik részben. Bár ha figyelembe vesszük azt, hogy eddig más szerepük nem volt, minthogy egy helyben üldögéljenek mindaddig, amíg a fejükre nem esik valami, ez akár bármit is jelenthet.

Az Angry Birds a mai napig több mint 75 millió letöltéssel büszkélkedhet, s már nem kell arra sem sokáig várni, hogy olyan ismerőst találj, aki még nem játszott a játékkal.