Nem a World of Warcraft az egyetlen MMO a piacon napjainkban, bár tény és való, hogy csak kevesen tudnak versenyezni vele. Azonban 2012-ben a helyzet változhat, s a műfaj királyának trónjára 5 cím is eséllyel pályázhat.

2012 kiváló évnek ígérkezik az MMO rajongók szempontjából. A WoW közel egy évtizedes uralma a vége felé közelít, s az új generáció előfutára öt olyan cím, mely már a horizonton toporog, s alig várja, hogy végre bizonyíthasson. Lássuk, melyek ezek.

 

5. Star Wars: The Old Republic

Technikailag az Old Republic 2011-ben jelent meg ugyan, de 2012 lesz az első év, hogy a BioWare MMO-ja megmutathatja a foga fehérjét. Tavaszra ér véget az Electronic Arts részéről a játék bemutatása világszerte, s az első igazi megmérettetés ezután következik majd, nevezetesen, az első technikai problémák javítása.

Ha ezen túl lesz a játék, a következő kihívás az lesz, hogyan tartsa meg előfizetőit. Már eddig több mint egymillió példányban fogyott a játék, s ha a BioWare meg tudja őket tartani, akkor a hosszútávú kilátások meglehetősen jók. Azonban idővel a hardcore játékosok az alap tartalmat megunhatják, és egyre hangosabban kiálthatnak majd újabb és újabb tartalomért.

 

4. The Secret World

A The Secret World adja az utóbbi évek legkülönösebb MMO helyszínét, ugyanis az a jelenkorban játszódik. Három társaság egyikéhez csatlakozhatsz. a Templomosok, az Illuminati, és a Dragon, ami egy koreai csoportosulás. Valós (London, Szöul, New York), illetve kitalált helyszíneken (El Dorado, Shambala) keresztül engedi a játék, hogy saját tempódban fedezd fel ezt a lebilincselő világot.

A harcrendszert illetően a játék a klasszikus elemeket hozza: közelharc, varázslatok és tűzharcok lesznek az eszköztáradban. A The Secret World azonban szembemegy a műfaj egyik jellegzetességével, itt ugyanis nem lesznek kasztok, és szintlépés, gyakorlatilag korlátlan formában és mennyiségben kombinálhatod a képességeidet. A The Secret World a Konzol Center idei titkos favoritja MMO fronton.

 

3. Dust 514

Bár a Dust 514 egyszerre MMO és FPS is lesz, a hagyományos értelemben mégsem MMOFPS játékról van szó. Amit a játék megkísérel, az egyedi a videojátékok világában: összekapcsolja a PC-t a PS3-mal. Hogy is néz ki valójában ez? A Dust 514 alapjaiban egy konzolos FPS játék lesz, azonban a bolygó, ahol játszódik, az az EVE Online MMO világában valóban létezik.

A két játék egymásra hatással lesz, példának okáért ha a Dust 514-ben épp kevés a lőszered, akkor az EVE-ben épp a feléd cirkáló űrhajós haverjaid gondoskodhatnak az utánpótlásról. Mindkét oldalon egyszerre 32-32 játékos vehet részt a mókában. Az MMO külön érdekessége lesz, hogy úgy lehetsz hatással az EVE világára, és részese az ott zajló eseményeknek, hogy gyakorlatilag egyetlen percet sem kell eltöltened a PC-s MMO-ban, mindezt a PlayStation 3 konzolodon élvezheted a Dust 514-ben.

 

2. PlanetSide 2

A mai napig a PlanetSide maradt meg a legsikeresebb MMOFPS-nek, mely valaha is készült. A három frakcióban szétoszló, egyszerre maximum 399 játékos masszív harcát lehetővé tévő PlanetSide nem szűkölködött forradalmi újításokban sem. Most, hogy a Sony Online Entertainment készíti a folytatást, minden ok meg van arra, hogy a PlanetSide határait még inkább kitolják.

A PlanetSide 2 ugyanazt a nagy formátumú harcrendszert használja majd, mely elődjét a siker pályájára állította, s természetesen rengeteg finomhangolást hajtanak végre annak érdekében, hogy a játék simán csússzon át a következő generációba. Egy rakat légi- és földi jármű, tonnányi új fegyver, testre szabhatóság, és egy teljesen új játékmotor kerül a PlanetSide 2-be.

 

1. Guild Wars 2

A Guild Wars 2005-ben forradalmi játék volt, s a mai napig vitatkoznak a rajongók, hogy megfelel-e az MMORPG kritériumainak. Néhány tekintetben, mint a harcrendszer, sokkal inkább hasonlított egy stratégiai játékra, mint MMO-ra, és a játék árazása mind a mai napig az egyik legfurcsább MMO konstrukció.

A Guild Wars 2 még elődjénél is jobban fel fogja kavarni az indulatokat. Az ArenaNet gyakorlatilag újragondolta a műfaj összes jellegzetességét, a hagyományos küldetésektől megszabadult, helyette egy dinamikus, a cselekedeteidre reagáló világot hozott létre. Új fajok és foglalkozások kerülnek bele a Guild Wars 2-be, a maximális szint jóval magasabbra került, s a harcrendszert is tökéletesítették. Minden ok meg van rá tehát, hogy rettentő kíváncsian várjuk a játék megjelenését.

 

Véleményed van? Hiányzik valamelyik kedvenced a listából? Mondd el nekünk a hozzászólások között!