Ha valakit meglepne a cím, akkor bizonyára nem figyelte a Sony új kézikonzoljával kapcsolatos híradásokat, azt, hogy a Vita láthatóan nem úgy fogy, ahogy kéne, ami miatt már a Sony is magyarázkodik. Most egy újság állítja, ennél nagyobb a baj.

A japán Nikkei hozott le ma egy cikket, melyben egy névtelen forrásra hivatkozva állítja, hogy “A főbb japán vállalatok sorban állítják le a Vitával kapcsolatos projektjeiket, és inkább a 3DS-re fejlesztenek a jövőben”.

Scott Rohde, a Sony Worldwide Studios elnökhelyettese másképp gondolja. “Nem láttam az idézetet, de tudják, a szélsőséges vélemények általában ilyenek” – nyilatkozta Rohde a Gamasutra-nak. Szerinte a fenti nyilatkozat erős túlzás, és rengeteg külső fejlesztőt és kiadót ismer, akik gőzerővel dolgoznak a Vita címeken, nem csak mostanra, hanem a jövőre nézve is.

Olvashattunk tehát egy-egy egymással ellentétes véleményt, azonban valami mégis azt súgatja, hogy nem zörög a haraszt…