A halál utáni lét vagy “nemlét” kérdése gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, s ezúttal ehhez, a már számos formában feldolgozott témához nyúlt David Cage, és a Quantic Dream csapata, nem kis kockázatot vállalva a Heavy Rain korábbi sikere után.

John Maynard Keynes, a modern kori közgazdaságtan atyja azt mondta: “Hosszú távon mindannyian meghalunk”, s bár ezzel mindenki tisztában van születésétől fogva, mégis nehezen fogadható el az a tény, hogy e világi létünknek egyszer bizony mindenképp vége szakad. Azt azonban, hogy mi van utána, vagy van-e egyáltalán valami, még senkinek sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania. A David Cage által rendezett Beyond: Two Souls megpróbál egyfajta magyarázattal szolgálni, s megmutatni azt, hogy mi is van a “másik oldalon”, s mi történik akkor, hogy ha a két világ valamilyen oknál fogva kapcsolatba kerül.

Cage a Beyond-dal kétszeres kockázatot is vállalt. Egyrészt, néhány évvel ezelőtt a Heavy Rain – annak ellenére, hogy rétegjátékról beszélünk – hatalmas sikert aratott, s a videojátékok egy új műfaját, a sokak által csak interaktív mozinak bélyegzett változatot mutatta be, mely hibái ellenére egy csodálatos játék lett, s a PlayStation 3-exkluzívok felhozatalában a rajongók a mai napig is emlegetik. Másrészt pedig, eleve jelentősen szűkül a vásárlók köre akkor, ha olyan misztikus témához nyúl valaki, mint a Quantic Dream, ugyanis a szellemvilág, a halál utáni élet sokak számára nem más, mint a fantázia szüleménye.

beyondslip01

A történet főhőse Jodie Holmes, egy különös képességekkel megáldott fiatal lány, akihez születése óta egy szellemlény, egy entitás kapcsolódik, akit Jodie Aiden-nek hív.  Aidenről nem tudunk semmit, a játék első pillanatától jelen van, csakúgy, mint Jodie életében. Aiden ott van mindenütt, mindent érzékel, s ami ennél is fontosabb, fizikai kapcsolatba tud lépni az e világi tárgyakkal, emberekkel. Gyakorlatilag a játék kulcsmechanikája és lényege ez: Jodie és Aiden egymás nélkül nem boldogul, s ami még ennél is fontosabb, Jodie az entitás nélkül egy teljesen átlagos kislány, később tini lenne, aki élné a korosztályában szokásos mindennapokat.

Természetesen Jodie különös képességeire már egészen kiskorában felfigyel először családja, majd a Department of Paranormal Activity, azaz a Paranormális Jelenségek Osztályának kutatója, Nathan Dawkins, aki az életét annak szenteli, hogy magyarázatot találjon az infravilág fizikájára, jelenségeire és lényeire. Így fonódik össze Jodie, Aiden és Nathan sorsa, melyet a játékban különböző perspektívákból élhetünk át, Jodie életének 15 évét felölelve.

A Beyond: Two Souls nem különbözik a Heavy Rain-től abban, hogy ez is gyakorlatilag egy olyan játék, mely elmossa a határokat a CGI-film és a videojáték között, jóval kevesebb interaktivitást lehetővé téve, mint egy hagyományos videojátékban. A Heavy Rain mindezt igyekezett azzal kompenzálni, hogy egy módszeresen felépített, magával ragadó történetet tárt szemeink elé, mely a végén egy konzisztens egésszé állt össze, miközben folyamatosan pengette azokat az érzelmi húrokat, mely miatt a mai napig szívesen gondolunk vissza rá. A Beyond ugyanakkor nem csak abban vállalt kockázatot, amit a teszt elején már kifejtettem, hanem a szokatlan forgatókönyvvel is: Jodie életének egyes fejezeteit az időben össze-vissza ugrálva, látszólag összefüggéstelenül, vagy minimális kohézióval élhetjük át, s a fejezetek számának növekedésével csak a kérdőjelek nőnek jobban a fejünkben.

beyondslip03

Míg eleinte kifejezetten élvezetes, hogy Aiden-ként rendetlenkedünk, amit lehet felborítunk, embereket tréfálunk meg, vagy adott esetben addig rémisztjük őket, míg kis híján összefossák a nadrágjukat, később ez az egyedi játékelem már inkább monotonná válik annak fényében, hogy nem tudjuk, mi miért is történik velünk. A történet ugyan folyamatosan építkezik, ahogy egyre több és több eseményt ismerünk meg Jodie életéből, azonban a látszólag értelmetlen fejezetek végigjátszása nem rendezi a fejünkben kialakuló káosz érzetét. Annak ellenére, hogy a két főszereplőnek két hollywoodi nagyágyút, Ellen Page-t és Willem Defoe-t sikerült szerződtetni, a mellékszereplők szinte teljesen ismeretlenek, s így játékuk jóval szürkébb, mint amit Page és Defoe produkál.

A Beyond: Two Souls helyenként olyan látványvilággal rendelkezik, melyet még nem láthattunk videojátékban, s ezt az elégedettség érzést csak fokozza a valóban páratlan arc-animáció, mely a karaktereket életre kelti. Bizonyos jelenetekben nem tudjuk eldönteni, hogy amit látunk az egy film, vagy egy játék, a PlayStation 3 utolsó óráiból mindent kisajtolt a Quantic Dream, amit lehetett. A vizuális performansz ugyanakkor nem homogén, egyes jelenetekben már-már amatőr animációkat is felfedezhetünk, olyanokat, melyeket még a Heavy Rain sem produkált évekkel ezelőtt.

beyondslip02

 

A játék egyik gyenge pontja az irányítás, mondhatni már hagyományosan. Egyrészt az nem mindig megfelelően reszponzív: hiába nyomjuk meg az adott gombot a megfelelő időben, kezdhetjük a mozdulatsort újból. Ez különösen akkor bosszantó, amikor adott jelentben QTE-k formájában kell bizonyítanunk, hogy elég rátermettek vagyunk a DualShock 3 nyomkodásában. Ami azonban ennél is nagyobb baj, hogy az ilyen szekvenciákban időnként gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy jó gombot jó időben nyomunk-e meg, s akkor is a kívánt célt érjük el, ha épp semmit nem nyomkodunk. A játék mintegy magát játszva hajtja végre az előre leprogramozott mozdulatsort, hiába kapunk hatalmas pofonokat egy verekedés közben, vagy épp vernek minket vascsővel, Jodie tovább jut. Azokban a jelenetekben, amikor nem a klasszikus interaktív mozi irányítása történik, hanem hagyományos játékmechanikáról van szó, mint a motorozás, vagy például a lovaglás, a Beyond: Two Souls nem képes felvenni a versenyt azokkal a játékokkal, melyek ezt kiválóan valósítják meg.

Döntéseinknek koránt sincs akkora súlya, mint a Heavy Rain-ben volt, adott esetben rögtön szembesülhettünk a rossz döntésünk következményével, s maximum már csak az előző mentés betöltése árán tudtuk az eseményeket ismét az általunk kívánt mederbe sodorni. Egyrészt a Beyond-ban sokkal kevesebb lehetőség van párbeszédekre, s ebből kifolyólag döntésekre, másrészt pedig az egyes alternatívák végkimenetele sokszor ugyanaz. Igazán nehéz, morális döntésekkel a játék csak annak végén szembesít minket, sokkal kevesebb hatásunk van a történet alakulására, mint azt szeretnénk. Bár a fejlesztők szerint a Beyond 23 különböző befejezéssel rendelkezik attól függően, hogy milyen választásaink vannak a játék során, döntéseink súlya nem nehezedik a vállunkra úgy, mint a Heavy Rain-ben.

beyondslip04

Bár a történet nem lineáris, remekül adja vissza a kirekesztettség érzését, azokat a lelki gyötrelmeket, melyeket Jodie él át mássága következtében. A jellem, a karakter fejlődése az, ami igazán spirituálissá teszi a játékot. Bár a játék során többször meglegyint minket a halál szele, sőt, saját elhatározásunkból is szájon csókolhatjuk azt, Jodie állhatatossága, életösztöne és kitartása sodor minket fejezetről fejezetre. Ugyan a Beyond történései alatt csodálatos zene szól, Hans Zimmerman ismét letette névjegyét, nem sikerül olyan érzelmi magasságokat átélni, mint a Heavy Rain-ben.

S hogy választ találunk-e arra, hogy mi történik majd velünk, ha meghalunk? Természetesen nem. Nem, azonban David Cage ismét nagyon érdekes játékot alkotott, bár többször éreztem azt, hogy egyfajta identitászavarban van részem. A játékidő közepesnek mondható, egyéni tempótól függően 10-12 órán keresztül élhetjük át Jodie és Aiden történetét. Mintha Cage nem tudta volna egészen pontosan, hogy mi is az, amit írni szeretne, hogy mi is az, amit játékával üzenni akar. Annak ellenére, hogy a játék végén választ kapunk arra, hogy a történet miért is volt olyan kusza, mindez nem oldja fel azt a feszültséget, melyet az egyes logikai bukfencek és nem következetes forgatókönyv-írás miatt érezhetünk.

beyondslip05

Hibái ellenére a Beyond: Two Souls egy magával ragadó történet, a spiritualizmus iránt fogékony játékosoknak egyedi játékélményben lesz része. Ugyanakkor keserédes élmény is, mert véleményem szerint nem sikerült felnőnie a Heavy Rain-hez, pláne nem túlszárnyalni azt. Kérdéses, hogy vajon Cage a jövőben mer-e továbbmenni a saját maga által kitaposott, azonban kockázatos úton. Csak reménykedni tudok abban, hogy igen, ugyanis a videojáték-iparnak szüksége van az ilyen érdekes koncepciójú vadhajtásokra is.

 

AMI TETSZETT

  • téma merészsége, egyedisége
  • vizuális prezentáció, helyenként a legszebb grafika PS3-on
  • csodálatos zene
  • Jodie karaktere

 

AMI NEM TETSZETT

 

  • irányítás
  • kevés döntés, sokszor következmények nélkül
  • a történet kuszasága
  • műfajok keveredése

 

ZÁRÓ GONDOLAT

A Beyond: Two Souls kicsit a műfajok násztánca is, a kemény sci-fi, a thriller és a horror elegye, azonban nem teszi le  a voksát egyik mellett sem.  Ugyanúgy nem sikerül ez neki, mint választ adni a kérdésre: mi is vár ránk a halál után.