A huszonegyedik század nem kezdődött valami fényesen. A globális felmelegedés következtében az első évtizedekben hatalmas áradások jelentkeztek világszerte, melynek következtében az emberiség három negyede elpusztult, a világ romokban hever.Annak érdekében, hogy a kiesett munkaerő szükségletet pótolni tudják, a robottechnológia szerepe exponenciálisan felértékelődött. Az Egyesült Államok igazi szuperhatalommá nőtte ki magát, s ahogy a robottechnológia teret hódított világszerte, úgy vált szükségessé felhasználásának korlátozása is. 2040-ben a Genfi Egyezmény 21-ik klauzulája kiemelten fontos alapelvet fektetett le: az emberi külsővel megáldott robotok kifejlesztése szigorúan tilos világszerte.

Japánban, egy technológiai zseni, Youji Amada megalapítja az Amada nevű cégét, mely a világon a legelső vállalat, amelyik emberi külsővel megáldott robotokat (a köznyelv csak Hollow Children, azaz Üreges Gyerekek néven emlegeti őket) fejleszt ki otthoni felhasználásra 2047-ben.

Az Egyesült Államok sem ül babérjain, ami a robottechnológiát illeti, Detroitban az Alexander Bergen vezette, családi vállalkozásból kinőtt szupercég, a Bergen Corporations uralja a piacot, s miután az Amada ellen egy szabadalmi perben győztesnek hirdeti ki a bíróság a Bergent, a világpiac 95%-a felett sikerül az ellenőrzést megszereznie. A pert követően Youji Amada eltűnik a nyilvánosság színe elől.

A Binary Domain 2080-ban, Tokióban játszódik, főhőse Dan Marshall és Roy “Big Bo” Boden, akik a International Robot Technology Agency (IRTA) kötelekében szolgálnak, abban a fegyveres testületben, melynek feladata, hogy bármi áron megakadályozza a humanoid robotok létrehozását. A Rust Crew nevű egységet irányítod, s Japánba küldenek azzal a céllal, hogy csapatoddal felkutassátok, és élve Genfbe szállítsátok Youji Amadát.

Kezdjük azzal, amit nem lehet nem észrevenni: a Binary Domain harc- és fedezékrendszere meglehetősen hasonlít a Gears of War modellre. A jót másolni soha nem szégyen, maximum nem elegáns, azonban a bevált recept a játék javára válik. Az olajozottan működő fedezékrendszer, a karakterek mozgáskultúrája, a fegyverek váltásának lehetősége, de még a gránát ívét jelző görbe sem tagadhatja le, hogy bizony Marcus Fenix világából származik.

Az irányítás ebből kifolyólag problémamentesen működik, mind a fedezék mögüli vaktában kilövés, mind a futás közbeni tigrisbukfenc néhány perc játék után könnyedén kezelhető. Az, hogy ezeket hatékonyan használd, elemi érdeked, ugyanis a Binary Domain szinte egyetlen percre sem hagy akció nélkül. Az Armada robothadserege elleni harc Tokio különböző helyszínein zajlik, a robotok ellen nyomornegyedekben, a föld alatt, metróállomásokon, felhőkarcolók tetején és alagutakban ugyanúgy harcolhatsz, mint a nyílt utcán. Ezek némelyike kissé unalmas, azonban a szintek tervezői többnyire izgalmas és érdekes helyszíneket hoztak össze.

Ami a Binary Domaint a többi TPS játéktól megkülönbözteti, azok az ellenségek. Soha nem kedveltem azokat a shootereket, melyben az ellenfél teste szivacs módjára nyeli el a lövedékek áradatát anélkül, hogy látható lenne a rombolás. A Binary Domainben ezzel ellentétben nyomon követheted szinte golyóról golyóra azt, hogy milyen pusztítást is okozol robot ellenfeleidben. Hamar megtanulod majd, hogy ellentétben a klasszikus shooterekkel, itt nem a fejlövés éri a legtöbbet, hanem ha a robotok lábára célzol, ekkor ugyanis összecsuklanak, s bár nem adják fel, mert kúszva törnek az életedre, onnan már gyerekjáték őket likvidálni. A játék elején azt gondoltam, hogy bizonyára unalmas lesz robotok ellen felvenni a harcot, azonban a Binary Domain élvezeti értékét nagyban növeli a mesterséges intelligencia elleni harc.

A játék során sokszor szembesülsz majd boss harcokkal, melyekben gigantikus méretű gépekkel kell felvenned a harcot sikeresen. Ekkor veszed igazán csak hasznát annak a csapatutasítás rendszernek, mely szintén előnyére válik a játéknak. Pláne, ha figyelembe vesszük azt, hogy csapattársaidnak mikrofonon keresztül is adhatsz parancsokat, a hangfelismerő rendszert a játék elején kalibrálhatod.  A játék meglepően jól ismeri fel az előre definiált utasításokat, környezeted zajszintjétől azonban nagyban függ, hogy egy “fedezékbe” parancsot a két társad figyelmen kívül hagyja-e, vagy engedelmeskedik neki. Ha nem szeretnél a konzolodhoz beszélgetni, akkor ezeket a parancsokat a kontrolleren keresztül is kiadhatod társaidnak.

Az egyes szintek között egy automatán keresztül tudsz fejlesztéseket és cuccokat vásárolni, ehhez valutád a harcokban nyújtott teljesítményedért kapott pontok tízezrei lesznek. Nem csak saját magadról, hanem társaidról is gondoskodhatsz efféleképp, ezért ráadásul egy achievement/trófea lesz jutalmad. Minden csapattagnak van egy favorizált fegyvere, érdemes ezért figyelni arra, hogy feleslegesen ne költs olyan upgrade-re, amit nem fog használni a koma.

Amiért különösen vártam a játékot, az az a következmény rendszer, melyet úgy harangoztak be, hogy még a játék történetére is hatással lesz. A Binary Domain ugyanis nem csak parázs akcióból, hanem párbeszédekből is áll, amik még ha nem is érik el egy RPG mélységeit, kicsit emlékeztetnek a Mass Effect-re. Attól függően, hogyan válaszolsz társaidnak, lojalitásuk nő vagy csökken, aminek következtében másképp reagálnak az adott parancsokra. Ha jó vagy társaidhoz, meghálálják, ha felidegesíted őket, akkor bizony kevésbé támogatóak és szófogadóak akció közben.

Az elképzelés dicséretes, a gyakorlatban azonban elég felületesre sikeredett, s ha csak nem vagy tényleg egy idegesítő pojáca velük, szinte lehetetlen elérni azt, hogy ne egy elégedett egység vezetője legyél. Továbbmegyek, ha szándékosan a lehető legrosszabb válaszokat alkalmazod konzekvensen, akkor sem hagynak magadra a haverok. Játékélményben szinte alig érezhető az a különbség, ami akkor tapasztalható, ha társaid nem bíznak benned.  Ami viszont ennél is nagyobb csalódás volt az pedig nem más, minthogy a történetre gyakorlatilag semmilyen hatással nincs ez a következmény rendszer, azaz, semmiképp ne várd azt, hogy döntéseidnek olyan súlya lesz, mint például a Mass Effect-ben.

Ennek a – sajnos meglehetősen tökéletlenül működő – következményrendszernek köszönhető az is, ami miatt a Binary Domain nélkülözi a kooperatív módot, ami viszont egy ilyen játék esetében szégyen. Nem lenne ez annyira fájó pont, ha valóban RPG-szerű hatásokkal szembesülhetnénk, s mind a történetre, mind pedig a társakra érdemben hatással lenne ez a rendszer. Mindenképp meg kell említeni azonban a játék humorát, mely minden párbeszédben ott lapul, s aminek angolsága, verbalitása és rekeszizmokra gyakorolt hatása dicséretes.

A játék multiplayer módja bár játszható, sőt, élvezettel játszható, semmi olyat nem nyújt, amit korábban ne láttunk volna. A játékmódok a deathmatch és capture the flag módok variánsai, emellett van egy Invasion névre hallgató, horda mód inspirálta szegmens is, melyben hullámokban érkeznek az egyre nagyobb kihívást jelentő ellenfeleid. Az itt összeszedett pontjaidból tudsz különböző fegyver fejlesztéseket vásárolni.

Amiről még nem volt szó, az nem más, mint az, hogy milyen látvánnyal szembesülsz a játék körülbelül 10 órás kampány módja alatt. Nem néz ki olyan jól, mint például a Gears of War, de az átvezető videók helyenként kellemesen bizsergették a retinámat, bár sajnos ez nem mindig volt igaz a játékmenetre. Félreértés ne essék, a Binary Domain szép látványt nyújt, pláne az előbb említett videókban, de biztosan nem tartozik a legszebb játékok közé.

Hangok terén ennél sajnos rosszabb a helyzet, a játék egyik gyenge láncszeme a zene, a környezet és a fegyverek hangja, s némely karakteré. Egyetlen egyszer nem éreztem olyan bizsergést, mint például a Gears of War 3 fantasztikus zenéi közben, s bizony a játékélmény szerves részét képezi, s a hangulatot nagyban emelheti, ha üllőnket és kalapácsunkat kellemes hanghullámok borzolják.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Binary Domain koncepciója nagyon jó, s bár minden megvan benne, ami egy sikeres shooterhez kell, azonban valahogy mégsem állt össze egységes egésszé. Sci-fi rajongóknak olyan darab, amit semmiképp nem érdemes kihagyni, TPS rajongóknak meg pláne nem, de nem fogja beírni magát a legjobb játékok nem is olyan vékony lexikonába. Az ördög a részletekben lakozik, s bár a Binary Domain rendben van a nagyobb egységek tekintetében, még egy kis átgondolással, még egy kis finomhangolással maradandó élmény lehetett volna.