Néhány napja a The Witcher 2: Enhanced Edition elindult világ körüli és hódító útjára, s bár hatalmas sikernek örvend, a lengyel CD Projekt RED egyelőre bizonytalan a franchise jövőjét illetően.

A CVG-nek adott interjújában Marke Ziemak elmondta, hogy a lengyel csapat két RPG-t is tervez az elkövetkező évekre, de még a The Witcher 2 sikerét látva is lamentálnak azon, hogy mi legyen a sorozat jövője.

 Nem hoztunk még semmilyen döntést. Két új játékot is szeretnénk elkészíteni 2014-ben és 2015-ben, és továbbra is ragaszkodunk az RPG műfajhoz. Ugyanakkor döntéseket kell hoznunk a jövőt illetően, hogy mik lesznek ezek a játékok, mi lesz a Witcher széria sorsa, s ha úgy döntünk, akkor hogyan folytassuk azt. Még hoznunk kell egy döntést.

Zeimak szerint a csapat minden energiáját a két napja debütált Xbox 360-as verzió köti le, s kell egy kis idő ahhoz, hogy fel tudjanak lélegezni, s ezeket a kérdéseket napirendre tűzni.