Az Eurogamer úgy értesült, hogy a Gearbox Software hamarosan bejelentheti a Borderlands második részét. Az első rész jól teljesített a kasszáknál, kár lenne kihagyni a folytatást.

Többször lehetett már hallani a folytatás készültéről, mely már  időszerűvé vált, ugyanis a Borderlands már két éve jelent meg. Az Eurogamer értesülései szerint a második rész már jövőre megjelenik, Xbox 360, PS3 és PC platformokra. A híresztelést támasztja alá az a tény is, hogy a Gearbox a Duke Nukem megjelenése (és bukása) után szabad kapacitással rendelkezik, így nagyon valószínű, hogy a csapat már egy ideje dolgozik a Borderlands 2-n.

A folytatás mellett szól az is, hogy már az első rész megjelenésekor is több részről beszéltük, reméljük tényleg így lesz.