Az Ubisoft bejelentette a Call of Juarez franchise harmadik epizódját, azonban a helyszín nem a jól megszokott vadnyugat lesz, hanem napjaink Los Angelese és Juareze.

Azonban a CoJ: The Cartel megmarad tipikus vadnyugati játéknak, azonban a coltok helyett hőseink kezébe gépfegyverek kerülnek, de a hamisíthatatlan mexikói kisvárosi milliőből ordít, hogy pár száz éve mik is történhettek itt. A lovakat ugyan sportkocsik váltják fel, és indiánok helyett mexikói drogüzérek lesznek a célpontjaink, köszönhetően annak a csavarnak, amit a lengyel fejlesztők vittek a játékba: a vadnyugatot modern köntösben tálalják.

A Red Dead Redemption-ből is elfogyott bő nyolcmillió, pedig az a játék is maga mögött hagyta a klasszikus XIX. századi környezetet és vadnyugatot, így a Call of Juarez: The Cartel is méltán reménykedhet a sikerben. A játékban 16 küldetésben mutatják be a történetet, Los Angelestől egészen a mexikói határvárosokig . Ugyan a játékban közhelyek tucatjaival találkozhatunk majd, a fejlesztők erre kifejezetten büszkék, s úgy vélik, miért ne lehetne a jól bevált recepthez nyúlni, nem kell minden játéknak a vadonatúj környezet, különleges szervírozás.

Három törvényen kívüli karakter kooperatív módban történő dinamikus hadjárata a The Cartel. Az előző részben hatalmas lehetőséget hagytak ki a fejlesztők azzal, hogy bár a játék folyamán lehetett váltani a testvérpáros tagjai között, nem készült a játékhoz kooperatív mód. A játék elején a három karakter közül egyet kell választanod, s a játékban végig őt fogod irányítani, s az AI által vezérelt másik két karaktert bármikor átveheti egy barátod, vagy aki szeretné. S akkor lássuk, ki közül is lehet választani. Itt van elsőként Eddie, egy borzasztó ellenszenves szövetségi ügynök, Kim, egy szexi FBI tag csajszi, és Ben McCall, a kiöregedett rendőr, és vietnámi veterán, aki állandóan káromkodik, mint a kocsis. Ő nem mellesleg az előző részekben szereplő Ray távoli leszármazottja, aki szívesen idézget múltjából, olyan káromkodásokkal teletűzdelve mondókáját, amit még a Bulletstorm is megirigyelhet.

A három karakter között nem lesznek igazán nagy különbségek, nincsenek speciális képességeik, gyakorlatilag szimpátia alapján érdemes kiválasztani, melyikkel szeretnél lenni a játékban. A játék bizonyos pontjain elválnak majd útjaik, azonban olyan részek is lesznek, ahol az egyik karakter lesz a vezető, a másik kettő pedig támogatja őt, mondjuk egy autóból vadul lövöldözgetve. Lesz olyan rész is, ahol az egyik figurát az ellenség elrabolja, a másik kettőnek pedig ki kell szabadítania.

A játék műfaja továbbra is FPS, s hála istennek lesz fedezékrendszer is a játékban, s ehhez jön még hozzá a már a korábbi részekből megszokott “bullettime”, azaz, időlassításos technika is. Ezek a megoldások természetesen a kooperatív módban is elérhetőek lesznek. Bár a Techland nem árult el részleteket, visszatér a klasszikus multiplayer mód is a játékba.

Lehet, hogy sokan nem így vannak vele, de én kifejezetten örülök neki, hogy az időben mintegy 100 évet ugrottunk. Bár lehet, hogy ezzel a Techland a biztos sikere receptjét hagyta maga mögött, azonban nem gondolom, hogy a játék emiatt nem fog jól sikerülni. A téma izgalmas, és sajnos időszerű, a játékból megjelent mozgóképek remekül néznek ki, a kooperatív mód pedig nagy lehetőségeket rejt magában. Bár a játékidőről nincsen információnk, bízzunk benne, hogy ha nem is egy GTA IV játékidejű, de masszív kampány móddal vértezik fel a Call of Juarez: The Cartel-t, melynek megjelenése valamikor a nyár végén várható.