A Catherine valami olyasmit tett, amire a videojáték iparban szinte nem volt még példa, ugyanis középpontjába a férfi-nő kapcsolat és a házasság természetét helyezi, miközben morális kérdéseket boncolgat. Ilyen lenne egy sikeres videojáték?

A Catherine akkor keltette fel először az érdeklődésem, amikor közel egy évvel ezelőtt megjelent a tengerentúlon, s a kritikusok kis túlzással szólva oda meg vissza voltak a játéktól. Amikor az első videót megláttam belőle, nem tudtam eldönteni, milyen műfajról is van szó, a Catherine ugyanis egy hibrid játék, mely ügyesen keveri a platformer, az RPG és a horror játékok jellegzetességeit. Olyan különleges darabról van szó, melyhez foghatóval még egészen biztos, hogy soha nem játszottál, az már egy másik kérdés, hogy a játékban megjelenő japán és az európai kultúra eklektikussága mennyire nyeri el a tetszésed.

Vincent Brooks 32 éves, átlagos fiatalember, aki nemrégiben változtatott munkahelyet, ahol napja legnagyobb részét tölti. Munka után jellemzően a Stray Sheep (Kóbor Bárány) nevű bárban tölti idejét barátaival, ahonnan a néhány garatra feltöltött ital után kimerülten tér haza. Barátnője Katherine (igen, K-val), akivel évek óta él stabil párkapcsolatban, bár külön, s aki szeretné kapcsolatukat egy magasabb szintre emelni, és elkötelezni magát Vincent mellett. Mondanom sem kell, utóbbinak ez a gondolat annyira nem tetszik, nem szeretné magát lekötni, s nem tudja, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson.

Egy nap, miután barátai már hazamentek, egyedül szürcsölgeti italát a Stray Sheep-ben, amikor odalép hozzá egy szőke, csengő hangú, dús keblű bombázó, Catherine (igen, C-vel), aki mellett másnap reggel felébred, s innentől kezdve élete fenekestül felfordul, álom és valóság, jó és rossz, helyes és helytelen összemosódik, az események sodró lendülettel taszigálják Vincentet annak legnagyobb kétségbeesése közben előre.

Ami ezután következik, az szó szerint egy rémálom, melyből Vincent kétségbeesetten igyekezik szabadulni. A játék alapvetően két részre oszlik: az egyik, s az érdemi rész nem más, mint egy platformer játék, melyben dobozokat a megfelelő helyre tolva-húzva Vincentnek fel kell jutni egy torony tetejére, ez a rémálom fázisa. A másik pedig a napközben történő események, melyen keresztül a titokzatos történet darabjait próbáljuk értelmes egésszé összerakni.

A játék egy TV műsorként indul, melynek címe Golden Playhouse, s melynek műsorvezetője, Trisha lát el minket jó tanácsokkal, majd ezt követően egyből a mély vízben találjuk magunkat, ami nem más, mint Vincent rémálma. Ennek során furcsán viselkedő dobozokat a megfelelő helyre pakolva kell feljutnunk egy hatalmas toronyba. Higgyétek el, ez már a legelső pályán sem nevezhető könnyűnek, arról pedig, hogy mi vár rád a játék hátralevő részében, kicsit később.

A Catherine nyolc nap és hét éjszaka történetét meséli el, minden egyes éjszaka a fentebb már említett rémálmokkal telik, s ezek lesznek a játéknak azon részei, melyek a legnagyobb kihívás elé állítanak majd. Az egyes szintek egyrészt a játék előrehaladtával nehezednek, nem mellesleg pedig újabb és újabb különösen viselkedő (felrobbanó, jegesen csúszós stb.) kockákon keresztül kell a végcél felé másznod. Hogy még nehezebb legyen a dolgod, bizonyos szinteken boss harcok is várnak rád, ezek rendkívül idegesítőek és frusztrálóak, ugyanis még inkább felgyorsítják azt az időkényszert, melyet folyamatosan érzel mászás közben.

Ahogy haladsz felfelé, bizony rájössz, hogy mindez kőkemény logikai feladat, a dobozokat a tér minden irányába tudod mozgatni, de egyetlen hibás döntésed a halálodat eredményezheti. Ne legyenek illúzióid, videós végigjátszás nélkül ugyan végig lehet mászni ezeken a szinteken, de nem lesz ritka, hogy 30-40-szer is meghalsz, mire adott torony tetejére felérsz. Továbbmegyek, kötél idegek kellenek ahhoz, hogy ne akard a kontrollert ripityára törni akkor, amikor már csak egyetlen lépés hiányzik az áhított végcél felé, de a szorosan a nyomodban lévő, óriási fogakkal rendelkező hatalmas fenék rózsaszín szíveket kilőve nyílásából a mélybe taszít.

Szintről-szintre haladva egyre hosszabbak, komplexebbek a logikai feladatok, a kockák fizikája is egyre speciálisabb lesz. Az sem fog vigasztalni, hogy mászás közben különböző tárgyakat vehetsz fel, melyek segítenek abban, hogy könnyebben gyűrd le az akadályokat. Lesz olyan, amelyet felhasználva egyszerre két szintet is léphetsz, lesz olyan, mely a továbbjutásodat megakadályozó kóbor birka likvidálásához kell. Nem ritka, hogy egyetlen szint teljesítéséhez minimum fél óra szükséges, de ha nagyon sokat bénázol, akár órákat is elmolyolhatsz vele.

Ha sikeresen megmásztad a tornyot, egy nyugalmasabb “tisztáson” találod magad, ahol beszélő birkák járkálnak ide-oda, akikkel szóba elegyedhetsz. Mint kiderül, a birkák valójában elkárhozott emberek, akik a rémálomban ragadtak, s akik már lemondtak arról, hogy valaha is kiszabadulnak. Mint tőlük megtudod, ha sikerül felmásznod a Katedrális tetejére, azaz, a nyolcadik szintig, a jutalmad a szabadság lesz. Hogy ez pontosan mit is jelent, nem lövöm le.

Ha még ez nem lenne eléggé abszurd, nem mellékesen azt is figyelembe véve, hogy a hónod alatt egy kispárnával, egy szál boxerben mászkálsz, s fejeden két nagy szarv is nőtt, a következő állomás minden szinten az, hogy beülsz egy gyóntatófülkébe, ahol egy hang morális kérdések elé állít. Olyan dilemmákra kell választ adnod, miszerint az élet a házassággal indul, vagy azzal ér véget, vagy a megcsalás bűn-e, semmint szórakozás.

Válaszaid befolyásolják a játék későbbi menetét, mellyel te magad is szembesülsz: pozitív válasz esetén egy kis mutató az angyal, míg negatív esetén az ördög irányába mozdul egy skálán. Ezt követően megnézheted azt, hogy a közösség hogy válaszolt adott kérdésre, ráadásul férfi-nő bontásban, így helyenként nagy meglepetés is érhet. Célszerű mindig azt válaszolni, amit igazán gondolsz, s nem törődni azzal, hogy mi a “helyes” és “helytelen”. Miután válaszoltál az adott kérdésre, a gyóntatófülke repít a torony következő szintjére.

A rémálmok után Vincent kimerülten és zaklatottan ébred, pláne, amikor Catherine-t is maga mellett találja az ágyban. Éber óráiban próbálja megemészteni mindazt, ami vele történik, s erre keresve sem talál jobb helyet, mint a Stray Sheep bár. Rejtélyes és titokzatos hely ez, furcsa alakokkal, mely egyre inkább gyanússá is válik, ugyanis feltűnik majd, hogy az álmokban birka formában felbukkanó karakterek mind megtalálhatók itt.

Érdemes alaposan körbenézni a bárban, még a mellékhelyiségbe is ellátogatni, ugyanis ez lesz az egyetlen hely, ahol Catherine a telefonodra érkező meztelen fotóját megtekintheted. Jól hangzik, igaz? Ha kedved szottyan, tetszőleges zenét tehetsz fel a juke-box-ban, vagy egy játékautomatán bizonyíthatod be, hogy már profi vagy a dobozok megmászásában.

Két koktél szürcsölgetése között Vincent a barátaival párbeszédeket folytat, többnyire az aktuális eseményeket és morális kérdéseket boncolgatva. Mobiltelefonod interakcióra is képes, olyannyira, hogy a kapott szöveges üzenetekre válaszolni is tudsz, több lehetőség közül kiválasztva azt, hogy melyik is a szimpatikus számodra. Vigyázz azonban, minden válaszod és döntésed befolyásolja karaktered fejlődését, és a történet végét is.

A Catherine attól függően, hogy milyen döntéseket hoztál, milyen válaszokat adtál a játék során nyolcféle befejezéssel kecsegtet, s ahhoz, hogy mind a nyolcat megismerhesd, a teljes játékot végig kell játszanod ennyiszer. Egészen biztos vagyok benne, hogy a logikai mászós részek frusztráló komplexitása miatt ezt senki nem teszi majd meg, ettől függetlenül a megoldás párját ritkítja, s a játékot fejlesztő Atlust dicséret illeti emiatt.

Csakúgy, mint az éjszakákat és a nappalokat, a játék képi világát is kettősség jellemzi. Már a főcím indulásakor egyértelmű, hogy a Catherine látványvilágát tekintve is kiemelkedő alkotás. Az éjszakákat és nappalokat átkötő átvezető videók lenyűgözőek, pláne, a Stray Sheepben pergő jelenetek, bámulatosan jól néz ki a színpompás, anime rajzfilm-szerű megjelenítés. Ha iskolapadban ülnék, azt mondanám erre, hogy a teljesítmény csillagos ötös.

Sajnos ez a bravúros vizualitás nem igaz a rémálmok világár, nem állítom, hogy a dobozos-mászkálós részek megizzasztják a HD konzolok processzorait, bár való igaz, hogy senki nem a grafikája miatt játszik egy platformer játékkal. Hogy stílszerű legyek, bocsánatos bűn ez, egészen biztos, hogy a Catherine-re nem eme hiányossága miatt emlékezünk majd.

A szinkronokat kiválóan sikerült eltálalni, a zenék eklektikussága a kulturális diverzitás mellett szinte fel sem tűnik, Chopin gyászinduló szonátája éppúgy felcsendül, mind Beethoven dallamai, megfelelő aláfestést, és horrorisztikus hangulatot biztosítva ezzel a játéknak.

A Catherine egy rendkívül sokszínű, mély tartalommal kecsegtető, meglehetősen elvont játék, melybe 15-20 órát erőlködés nélkül bele tehetsz. Miután a történetet kivégezted, különböző kihívások alá vetheted magad, melyet akár kooperatív módban is teljesíthetsz. Kösd fel a gatyád, mert ezek fognak csak igazán megizzasztani!

A játék legnagyobb érdeme annak egyedisége, ehhez fogható darabbal még nem játszottam soha, a játék történetét illetően pedig megkockáztatom a legegyedibb, legkülönösebb jelzőket, mellyel videojátékot illethet bárki is. Hibái ellenére, melyek jellemzően kamerakezelési esetlenségekben, illetve a mászós részek már-már idegtépő szemétségében merülnek ki, olyan játékot kaptunk, mely valóban más, mint amit valaha láthattunk.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Catherine egy innovációs orgia, azok, akik az unikumot, a nem mindennapit keresik, feltétlenül ajánlom ezt a liasont Katherine-nel. Azaz, akarom mondani Catherine-nel.