Messzemenő következtetéseket ugyan nem kell levonni, de 2010-hez képest tavaly az Egyesült Királyságban csökkent a dobozos formában eladott játékok mennyisége, derült ki egy friss statisztikából.

A jelentést a GfK Chart-Track és az UKIE közösen állította össze, amely szerint hét százalékkal kevesebb dobozos videojáték fogyott tavaly a szigeteken. Ezek teljes bevétele 1,42 milliárd fontra rúgott, melyből a konzoljátékok forgalma 1,35 milliárd font volt. Ez azt jelenti, hogy a PC-s játékokból 700,000 fontnyi bevétel származott csupán, ami nem meglepő a Steam miatt. A Chart-Track viszont a digitális vásárlásokat nem számolja bele a statisztikáiba.

A sajtóközlemény szerint az Xbox 360 és a 3DS játékok tudták növelni eladásaik számát, s a lista élén az összes játék közül a Modern Warfare 3 végzett az első helyen, több mint 5 millió eladott darabbal! A legjobban fogyó mozgásérzékelős címek között a Just Dance 3 (Wii), a LittleBigPlanet 2 8PS3) és a Forza Motorsport 4 (X360) szerepelt.

A konzolok értékesítéséből származó bevétel 646 millió font volt, a kiegészítők piaca pedig 453 millió fontos forgalmat bonyolított le, ez 17 százalékos csökkenés a 2010-es évhez képest.

A kormányok, joypad-ek, headsetek és töltők/dokkolók eladásai 23 százalékot estek. Összességében a brit videojáték piac 2,52 milliárd fontos forgalmat bonyolított le, ez 13 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben.