Néhány évvel ezelőtt a THQ nagy fába vágta a fejszéjét, létrehozott egy stúdiót Vigil Games néven, abból a célból, hogy a csapat egyetlen franchise-ra, az akkor még első résszel készülő Darksiders-re koncentráljon. Már a második résznél tartunk, eljött a Halál.

A 2010-ben megjelent Darksiders-t kis túlzással csiszolatlan gyémántként lehetett aposztrofálni, a hatalmas nyílt világgal kecsegtető külső nézetes akciójáték sokak tetszését elnyerte, annak ellenére, hogy egyesek szerint a játékmenet néhány óra után monotonná, helyenként unalmassá vált. Mégis, a Darksiders a nem kellően átgondolt elemek olyan ügyes kombinációja lett, hogy a játékban eltöltött akár több tíz órát követően mindenki egy hangon kérdezte, hogy ugye érkezik a folytatás.

A folytatás megérkezett, a Darksiders II-vel kaptunk egy teljesen új világot, és egy főhőst is, a Halált, aki nem más, mint az apokalipszis négy lovasa közül az egyik. s nem mellesleg az előző rész főhősének, Háborúnak a testvére. A játék prológusa minderre emlékeztet is minket, rögtön kezünkbe vehetjük a cselekmény fonalát, miszerint Halál, aki leginkább egy tesztoszteronnal túlpumpált, álarcos fenegyerekre hasonlít, elindul, hogy kiszabadítsa a  100 éves rabságát töltő testvérét, Háborút. A játék cselekménye az első rész eseményeivel párhuzamosan játszódik, avatott szemek számos párhuzamot találhatnak a játék során a két rész között.

Kezdjük azzal, ami a leginkább szembetűnő már első blikkre is, azaz a látványvilág. Már az első rész sem remekelt látvány terén, alacsony felbontású textúrákkal ajándékozta meg az azt megvásárlókat, s bíztunk abban, hogy – bár nem a grafika az elsődleges, egy ilyen játékban pláne nem – e téren a Vigil Games egy szinttel magasabbra lép. Bár a játék art design-ja csodálatos, fantasztikus művészi teljesítmény, azonban sajnos gyakorlatilag nincs különbség a két játék látványvilága között. Elnagyolt és alacsony felbontású textúrákkal találkozhat a játékos, mely a távolsággal fordított arányban nő, a karakterek sokszor kidolgozatlanok, amin a színek pazar kavalkádja azért némit visszahoz. Félreértés ne essék, mindez bőven az elfogadható és játszható kategórián belül marad, azonban a grafikus motor ráncfelvarrása nagyot lendített volna a játékon.

A játék műfajának meghatározása nem könnyű, bár alapvetően egy akciójátékról van szó, számos stílus kavalkádja fedezhető fel a Darksiders II-ben. A játékot leginkább a különböző helyszíneken történő barangolás, felfedezés tölti ki, ennek során rengeteg platformer részt kell teljesítenünk, amiken más játékok hatása sokszor érződik (Prince of Persia, God of War), de ezzel semmi gond nincs. A hatalmas világban történő barangolásunkat egy könnyen használható térkép segíti, mely több szinten ábrázolja azt, hogy épp hol vagyunk, merre is mehetünk. Ha végképp elakadnál, akkor Dust, a varjú láthatatlan őrangyalként kíséri végig az utad, nem mindig mutatja a helyes irányt. Ha elakadnál, akkor platformtól függően egy gomb megnyomásával Dust a helyes irányba repül. Elméletileg. Javaslom, hogy túlságosan ne hagyatkozzon senki a madárra, mert sokszor önálló életet él, nem a megfelelő helyen száll le, s bizony többször tévútra visz.

A felfedezés mellett természetesen hangsúlyos szerepet kap a játék harcrendszere, mely minden szinten kellő kihívást nyújt a játékosoknak. A Vigil Games dicséretet érdemel a fegyverarzenál összeállításáért, gyakorlatilag mindenki megtalálja a saját ízlésének és stílusának leginkább megfelelőt. Halál egy elsődleges-, és egy másodlagos fegyver viselésére képes, melyet kiegészíthetnek különböző varázslatok is, erről kicsit később. A Darksiders II erős szerepjáték jegyeket hordoz magán, mely szintén a játék minőségét emeli. Minden fegyver fejleszthető, különböző tulajdonságpontjaik vannak, ha nincs szükség rá, eldobhatod, vagy akár a játék Tome-rendszerének köszönhetően barátaidnak elküldheted.

A milliónyi fegyverrel milliónyi kombóra van lehetőség, így a Darksiders II hack’n’slash játéknak is remek. A különböző kombók és képességek bőségének azonban ára is van, a kontrolleren korlátozott számban lévő gombok miatt gyorsbillentyű kombinációk beállítására csak korlátozottan van lehetőség. Hiába a rengeteg variáció, a játék soron egészen biztosan csak hármat-négyet fogsz komfortosan használni. Az irányítás a megszokottan kényelmes, néhány óra után kitapasztalod, hogy mire is van, vagy épp nincs szükséged, és könnyedén kezeled majd a kontrollert.

A rengeteg fegyver mellett utad során rengeteg cuccot (loot) és fogsz találni, pénz, talizmánok, kulcsok, ruhadarabok, s ha mindez nem lenne elég, akkor akár Vulgrim-tól, akár pedig az. ún City Hub-okban mindent beszerezhetsz, amire szükséged van. Talán kicsit túlzásba is estek a Vigil Games fejlesztői e téren, egészen biztosan nem lesz szükséged annyi mindenre, amit a játék e tekintetben kínál. Érdemes azonban kellő figyelmet szánni az egyes tárgyak tulajdonság pontjainak, ugyanis Halál harci képességeit erőteljesen befolyásolják, erősítik vagy éppen gyengítik a viselt kiegészítők. Szerencsére sokat nem kell ezzel sem bajlódni, ugyanis már felvétel előtt tájékozódhatunk róla, hogy egy adott tárgyat érdemes-e lecserélni vagy sem, apró, de zseniális megoldás.

Szintén szerepjátékos elemként van jelen a Darksiders II-ben a fejlődés és fejlesztés lehetősége, illetve a képességfa. Előbbi természetesen a megszokott módon, a  fő- és mellékküldetések során összegyűjtött tapasztalati pontokat felhasználva, szintlépésekkel operál (maximális szint: 30), utóbbi pedig egy alapvetően kettéosztott fejlesztési lehetőséget kínál. Mint minden hasonló játékban, a legjobb stratégia az, ha elköteleződik a játékos az egyik oldal iránt, s nem ötvözi a kettőt. A Darksiders II-ben eldöntheted, hogy a fizikai síkot erősíted, vagy pedig a szellemit a különböző képességekkel.

A fent felsorolt szerepjátékos elemek mellett a Darksiders II-ben már lehetőség van bizonyos karakterekkel párbeszédeket folytatni, s letenni voksunkat a különböző válaszok mellett. Mindez a jól megszokott tárcsás párbeszédrendszer segítségével történik. Bár senki ne várjon Mass Effect-szerű morális rendszert, ugyanis ilyen nincs, a párbeszédek során érdekes információkat tudhatunk meg karakterekről, helyszínekről, és magáról a történetről. Összességében az RPG elemek határozottan jót tettek a játéknak, dicséri a fejlesztőket.

A játék egy meglehetősen érdekes történetet tár a szemünk elé, s bár a kampány mód viszonylagos rövidsége, és a némiképp összecsapott befejezés hagy némi keserű ízt a szánkban. Az atmoszférán a legnagyobb MMORPG-k kézjegye látszik, hangulatában a játék remekül vizsgázik. A Darksiders II varázslatos helyszíneken, helyenként epikus tálalásban pereg le a szemünk előtt, azonban a helyszínek egy idő után egysíkúak és kiszámíthatóak lesznek. Néhány óra játék után sokszor érezhetjük úgy, hogy eben a dungeon-ban bizony már jártunk, a küldetések során megszerzendő tárgyak utáni hajsza több helyen unalomba fullad.

Az első résszel ellentétben a Darksiders II egy sokkal nyíltabb világot ábrázol, melyben a játékos kedvére barangolhat, s minden egyes világnak sajátos atmoszférája és látványvilága van, még akkor is, ha az azokat alkotó elemek univerzálisak. Aki nem kedveli a gyűjtögetős küldetéseket, annak meggyűlik a baja a játékkal, ugyanis bármilyen karakterrel is találkozunk, egészen biztosan meg fog kérni valamire, s csak cserébe fogja elárulni azt, amire a Halál kíváncsi. Jellemzően különböző tárgyakat kell összeszednünk, melyekből érdekes módon mindig három darab van, legyen szó ékkőről, egy bot darabjairól, vagy éppen holt lelkekről.

Mindezért cserébe eleinte rövidebb és emészthetőbb, később jóval hosszabb és izzadságszagú (sokszor frusztráló) utakat kell bejárni, egyre nehezebb környezeti interakciókkal, és fejtörőkkel. A dungeon-ök mérete a játék előrehaladtával nő, komplexitásuk szintúgy, mely sokszor tör borsot az orrod alá. Szó szerint életet menthet, ha mindig mindenhol alaposan körbe nézel, akár fél-, sőt egy órás felesleges és tanácstalan barangolást spórolsz meg magadnak.

Amiben a Darksiders II kétségkívül brillírozik, az a szinkron, a zene és a hangok. A Halál szinkronja egészen egyszerűen annyira fantasztikus, s olyan sokat tesz a karakterhez, melyet videojátékban ritkán hallani. A barangolás közben felcsendülő Jesper Kyd csodaszép zenéje, időnként megéri csak úgy céltalanul ténferegni, s elmerülni ebben a komor, de mesés világban.

Bár a Darksiders II kötetlen játékmenettel kecsegtet, annak egyensúlya sajnos nem kellő figyelemmel lett felépítve. A fejlesztők sajnos a játék első harmadában eldurrogtatják mindazt, amire a játék képes, a közepe leül, unalmassá válik, de szerencsére a végére ismét magára talál.

A játékban sem multiplayer, sem pedig kooperatív mód nincs, utóbbi sokkal fájóbb, mert a történet bizonyos pontokon szinte kiállt egy társért. Ezt kompenzálandó a fejlesztők viszont előrukkoltak a Game+ móddal, aminek lényege, hogy a játék befejezését követően az összes megszerzett képességgel és cuccal újra lehet kezdeni.

A Vigil Games elképesztő mennyiségű tartalmat pakolt a Darksiders II-be, s mindez talán kicsit nagy mellénynek bizonyult, ugyanis jelenlegi formájában a játék mindezt a terhet nem tudja kellőképp kiaknázni.

Ami tetszett:

  • hatalmas, felfedezhető, hangulatos univerzum
  • bőséges fegyverarzenál, RPG-elemek
  • szinkron és zene
  • csodálatos művészi ábrázolás
  • fluid harcrendszer, rengeteg kombó és képesség

 

Ami nem tetszett:

  • helyenként frusztráló
  • a játék közepén leül, unalmas lesz
  • a platformer elemek nem változatosak
  • kevés igazán markáns játékmenet újítás
  • textúrák minősége

 

ZÁRÓ GONDOLAT

A Darksiders II, gyengeségei ellenére egy kompakt, szórakoztató és hosszú időre szavatos játék lett, mely az előző rész méltó folytatása. Bár elemeiben nem igazán – leszámítva az RPG-elemeket – , összességében sokat tett hozzá a Darksiders univerzumhoz, s megágyazott a harmadik résznek, mely vélhetően már látványvilágában is felnő a tartalomhoz.