A Dragon Age II-t már többen a BioWare valaha készült legjobb fantasy szerepjátékának kiáltották ki, azonban úgy gondolom, hogy kevés játék osztja meg úgy a rajongókat, mint a Dragon Age II.

Ugyanis az első részhez képest ez az epizód “nagyon más”, ami nem azt jelenti, hogy rosszabb, néhány tekintetben bőven felülmúlja elődjét, de valóban más. S ezt leginkább azok fogják nehezményezni, akiket magával ragadott az első rész, és az éjfattyak elleni háború hangulata.

Az első, és leginkább szembeötlő különbség az előző részhez képest az, hogy teljesen új grafikai stílust kapott a játék. Egyből hozzá is kell tennem, hogy ez nagyon feldobta a játékot, az elfeknek hatalmas füleik lettek, a töltő képernyők fantasztikus látványt sugároznak, a qunarik teljesen új külsővel pompáznak, a játék teljes vizualitása mutatja, hogy valóban tehetséges, új grafikusok dolgoztak a Dragon Age II-n.

Azonban mindez nem elég ahhoz, hogy elálljon a lélegzetünk a játéktól, sajnos olyan hatást kelt az összkép, mintha 5-6 éves játékról lenne szó. Nagyon ráfér a BioWare-re, hogy grafikus motort váltson, itt lenne már az ideje.

A második újítás az, hogy mekkora időt ölel fel a történet. Már a bejelentéskor lehetett hallani, hogy a Dragon Age II egy tíz éves időszakot ölel át, ami a játékot gyakorlatilag három nagy részre osztja, melyek között 1-2 év telik el. Másképp fogalmazva mind a három korszak felfogható egy-egy nagy küldetés láncnak, melyekhez különböző mellékküldetések kapcsolódnak. A bő 30 órás játékidő nagy részét ezek a mellékküldetések adják, melyek száma meghaladja a 100-at.

Minden játékban, ami nagyobbacska világban játszódik számomra fontos értékelési szempont, hogy mennyire élő az adott világ. Kirkwall, ellentétben az előző rész településeivel egy pezsgő város, már-már metropolisznak is nevezném.

Ugyanakkor igaz, hogy az utcákon gyakorlatilag csupán kereskedők, az ellenfeleink és néhány járókelő található, szemben például a GTA IV félelmetesen pezsgő környezetével, vagy a középkori Rómában játszódó Assassin’s Creed: Brotherhood vibráló Rómájával. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kevesebb néha több, s ebben a részben jóval mélyebb tartalmat nyer minden, ami a városban történik.

Nagyon ügyesen oldották meg azt, hogy a Dragon Age II fokozatosan tárja fel a játék világának apróbb részleteit, a város mozgatórugóit, a háttérben meghúzódó erőket. Mindaddig, amíg az első részben azzal vagyunk elfoglalva, hogy összekaparjunk 50 aranyat, vagy édesanyánkat biztonságban tudhassuk, a második és harmadik részben szemünk elé tárul Kirkwall a maga valójában, s a legapróbb részletekig felfedezhetjük a fantasy világ történéseit.

Sajnos azonban sok kritikát kap majd a játék amiatt, hogy a rendelkezésre álló világot gyakorlatilag Kirkwall falai közé suvasztották be a fejlesztők. Közel nincs olyan változatos játéktér, mint az előző részben: a városnak négy fő kerülete van, emellé jó néhány kisebb hely (vár, otthonok, templom, bordélyház, a lovagok bázisa stb.) társul.

Annak ellenére, hogy ezek a helyek hangulatosak, előbb-utóbb bezárva érezzük magunkat, s nem fogja lekötni kíváncsiságunkat a jócskán megvágott játéktér. Sajnos a belső terek nagyon ismétlődnek, még akkor is, amikor több év telik el a játékban, teljesn eltérő helyszíneken ugyanazokat a stílusjegyeket véljük felfedezni, mint korábban. Nem egyszer éreztem úgy, hogy bár máshol voltam, mint korábban, mégis ugyanabban a harcban találtam magam, pedig természetesen nem.

Ami biztosan sok kritikát kap az, hogy az egész játékot gyakorlatilag áramvonalasították a fejlesztők az előző részhez képest. Kicsit minden egyszerűbb, kevésbé összetett. A gyógyitalokból már csak egyféle méret van, a párbeszédeket, ami a Mass Effect-hez hasonlóan tárcsás megjelenítést kapott, egyszerűsítették, gyakorlatilag mindig három válasz közül bökhetünk arra, amelyik szimpatikus. Ezek egyike a “jó”, a másik semleges, a harmadik a “rossz” válasz.

Az egyszerűsítés igaz a páncélzatra is, társaink esetében nem cserélhetünk páncélt. Utunk során rengeteg páncélhoz jutunk, de kénytelenek vagyunk eladni, ugyanis nem tudunk vele mit kezdeni. Ami talán még ennél is nagyobb baj, hogy a küldetések lerövidültek és egyszerűsödtek, szinte mindegyikre ráhúzható a menj oda, öld meg és térj vissza sablon.

A játék egyik legnagyobb gyengesége ez az egyszerűsítés, és a játéktér beszűkítése. Óriási szerencse, hogy a Dragon Age II kiváló karaktereket kapott, színes egyéniségükkel, beszólásaikkal a kicsit ingerszegényebb környezetben is remek szórakozást nyújtanak. Igazi személyiségekről lehet beszélni, melyek közül nálam egyértelműen Varric viszi a pálmát, akinek egyes beszólásain hangosan nevettem, igazi színfoltja votl a játéknak. Minden egyes karakter, akikkel együtt harcolunk már-már érzésekkel bír irántunk, a rivális-barát megkülönböztetés talán túlságosan is leegyszerűsítve írja le viszonyunkat velük.

A barátságtól a szerelemig, a vad rivalizálásig nagyon széles a skála, s nagyon meg kell fontolni azt, hogyan is viselkedünk előttük. Ez nem csak a párbeszédekre igaz, hanem a küldetésekre, akár vérig is sértődik mondjuk Ferris, aki gyerekkorát mágusok fogságában töltötte, ha egy varázslókat segítő akcióra visszük magunkkal.

A barátok egymással is beszélgetnek a játék során, fantasztikus párbeszédek folynak a háttérben. A kalóz múltú, és meglehetősen ledér szexuális sokásokkal rendelkező Isabella például állandóan szívatja a várost mos először látó Merrillt. De a csúcsok csúcsa akkor is Varric marad.

A karakterek és a történet a Dragon Age II igazán kiválóra sikerült részei, azonban van két dolog, amit meg kell említenem. Az első részből ugyanis importálhatjuk az utolsó mentésünket, de gyakorlatilag semmilyen hatása nincs a játékra, nem úgy, mint a Mass Effect 2-ben. A másik pedig a történet elmesélése.

A játék azzal kezdődik, hogy Varric iszonyatos túlzásokkal adja elő a sztorit, majd amikor szólnak neki, hogy ne hantázzon, akkor kezdi el a tényleges események mesélését. Zseniális az ötlet, azonban ezt később a játék folyamán – egy kivételtől eltekintve – nem használják ki. Persze az sem lenne jó, ha minden jelentet kétszer kellene eljátszani, de még 2-3 alkalommal elsüthették volna ezt a nagyszerű fogást.

A harcrendszer gyakorlatilag olyan maradt, mint az első részben, leszámítva azt, hogy kicsit felgyorsultak az események. A harcokban felhasználhatjuk a karakterek különleges képességeit, fagyaszthatunk, tűzcsóvát lövellhetünk, varázsolhatunk, irányíthatjuk társainkat. Véres harcokban lesz részünk, bár a vér megjelenítésével nem voltam maradéktalanul elégedett. Egy dolog azonban kifejezetten idegesítő: amikor azt gondolná az ember, hogy elfogytak az ellenfelek, ugyanis a térkép ezt jelzi, akkor a semmiből előbukkanva még jó néhány az életünkre tör.

A fejlődési rendszer is egyszerűsödött, minden szintlépéskor három pontot fordíthatunk az alaptulajdonságok fejlesztésére, illetve egy ponttal passzív bónuszt, vagy varázslatot/képességet lehet megvenni. Minden karakterre hat képességfa jut, Hawke esetében ez még a specializációkkal bővül, s mindegyikben öt megtanulható dolog van, plusz egy-két fejlesztés is bejátszik.

Kemény dió ez helyenként, ugyanis jól meg kell gondolni, hogy mire is költsük az egyetlen pontunkat. Első nekifutásra harcosként kezdtem a kalandoknak, azután néhány óra múlva újrakezdtem, ugyanis a legélvezetesebb még mindig az, ha mágusként vágunk a harcnak.

A játék során végig az volt az érzésem, hogy a BioWare rengeteget merített a Mass Effect franchise-ból, s nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy az első rész örökségét folytassa. Persze ez azt is eredményezi, hogy a játék pörgősebb, modernebb, kevésbé szerepjátékosabb lett, de éppen ez az, amiatt a bevezetőben említett megosztottság lesz a játék eredménye.

A Dragon Age II összességében rendben van, azonban tipikusan az a játék, amitől az ember egyik szeme sír, a másik nevet. A küldetések rövidsége, a beszűkült játéktér, a szerepjáték jelleg lanyhulása, a grafika tökéletlensége miatt a Dragon Age II csupán egy jó játék lett, pedig kiváló is lehetett volna.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Dragon Age II nagyon jó, de nem lett kiváló játék, bár az előző részhez képest számos tekintetben sokat fejlődött. Ha szereted a kaland- és szerepjátékokat, mindenképp érdemes egy próbát tenned vele.