A Sony két új videót tett közzé az idei év legígéretesebb, s várva várt autós játékából, a DriveClub-ból, melyeken a játék online jellegzetességeit, funkcióit mutatják be. 

Hosszú várakozás után derült ki a napokban, hogy a DriveClub október 7-én kerül az üzletek polcaira, illetve, ekkor válik elérhetővé az ingyenes PS Plus-verzió is, ami viszont sajnos meglehetősen korlátozott tartalommal bír majd. Bár csak 10 autóval, és mindössze öt pályán versenyezhetünk ebben a válozatban, annak nincs akadálya, hogy akár annyi kilométert vezessünk, mely elér a Holdig, s onnan vissza.

Természetesen a dobozos változat minden nyalánksággal bír majd, s ha valaki a legjobbnak a legjobbat szeretné, akkor feltétlenül ezt vegye meg! Tessék tehát készülni, október elején beindulnak a motorok, indulhatnak majd az éjszakába nyúló versenyzések!