Ez is eljött tehát, a Microsoft sajtótájékoztatójával megkezdődött az idei Electronic Entertainment Expo. Bele a közepébe, elsőként egy Modern Warfare 3 bemutatót láthattunk.

Akkor haladjunk szépen, sorjában. A Modern Warfare 3 bemutató ugyan látványos volt, egy tengeralattjárós jelenettel kezdődött, azonban első blikkre a Battlefield 3 valahogy ütősebb lesz. Nem úgy, mint a Tomb Raider, a játék prezentációja mondhatjuk, hogy lélegzetelállító volt. Lara a valaha volt legjobb formáját mutatja, a hangulat nyomasztó, lélegzet visszafojtva nézi az ember, hogy merre is tudna megmenekülni az állandó fenyegetés elől. Felejtsd el, amit valaha láttál, ez a Tomb Raider valami teljesen más lesz. A környezet bámulatos, Lara méginkább, sokkal emberibb. Beszél magához, bátorítja magát, ahogy menekül, sikongat, zihál, fantasztikus.

A következő játék, mely a porondra került, a Mass Effect 3 volt. A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy a játék Kinect támogatást kap, s ebből láthattunk is egy rövid ízelítőt. A mozgásérzékelős szenzorral több mindenre lesz lehetőségünk, Először azt láthattuk, hogy hangutasításokon keresztül hogyan választhatjuk ki a párbeszédek során a megfelelő opciót. Semmi más dolgunk nincs, mint kimondani azt a mondatot, melyet ki szeretnénk választani, anélkül, hogy a kontrollerrel a párbeszédtárcsán lépegetni kellene. De a Kinectes hangvezérlést használhatjuk a harc közben is, speciális képességeink kiválasztására. Az egész könnyedén működött, nem volt semmi bibi, bár nyilván szokni kell.

Ezt követően az Xbox Live új funkcióit ismerhettük meg. Természetesen ez is a hangutasításokra lett kihegyezve, ősztől egészen más Xbox Live élményben lesz részünk. A teljes felületen hanggal navigálhatunk, a kezelőfelület átlátható, letisztult. Ősztől debütál a Bing kereső is a rendszeren, hangvezérléssel kereshetünk meg bármilyen tartalmat, legyen szó játékról, zenéről vagy filmről. A pletyka igaznak bizonyult, ugyanis ősszel indul az IPTV szolgáltatás is a rendszeren, a Microsoft leszerződött például a Fox-szal, de egyéb tartalomszolgáltatókkal is. A redmondi cég azt is bejelentette, hogy ősztől a YouTube is elérhető a rendszeren, az egész Xbox Live-ot egy komplett, kontroller nélkül vezérelhető szórakoztatócenterré szeretnék alakítani. A bemutató látványos és meggyőző volt.

Ebben a pillanatban Cliff Blezinszki és Ice-T gyűri a Gears of War 3-at a színpadon. A kampány mód volt terítéken, a látványra semmi panasz nem lehet, bár engem az egész játék, csakúgy, mint a franchise nem fogott meg.

Ryse, egy új projekt, a római korban játszódó, Kinect támogatású játék, véres, brutális, hangulatos és szép. Úgy tűnik, megvan az első hardcore Kinect cím. Kafa.

Bemutatták a Halo HD-t. Polírozott grafika, teljes Xbox Live támogatás online kooperatív móddal.

Peter Molyneux büszkén bejelenti a Fable: The Journey-t, ami szintén Kinect támogatást kap. Még mindig Albion a helyszín, a Kinect bemutató simán működik. A látvány tetszetős.

Hoppá, nem semmi, a Minecraft konzolra érkezik, Xbox 360 exkluzív cím lesz belőle!

A Microsoft partnerségre lépett a Disney-vel, ennek első gyömölcse a Disney vidámpark, melyben egy az egyben lemásolják azt. Természetesen Kinect támogatással. Idén karácsonykor jelenik meg, természetesen gyerekjátékról van szó.

Masszív Kinect Star Wars bemutató a színpadon, döbbenetes látvány.  Az irányítás elég sokat késik, kicsit darabos, de a zene és a filmek valós helyszínei még mindig igazán ütnek!

Kinect Fun Labs. A dashboard része lesz, mindenki elérheti, ahol a Kinect-tel kapcsolatos apróságokat tekintheti meg. Saját alakodból csinálhatsz avatart, ami úgy fog kinézni, mint te, vagy képeket manipulálhatsz 3D-ben az ujjaiddal.

Úgy néz ki, hogy szinte az egész prezentáció a Kinect-ről szól. Most éppen a Kinect Sports új részének bemutatója látható, a színpadon a csajszi golfozik. Hat új sportág debütál. lesz tenisz és síelés is, és hangfelismerés. egész jól működik minden. A játék év végén érkezik. Megyünk tovább.

Dance Central 2, hangfelismeréssel, az első részből importálható számokkal, és szimultán multiplayer táncikálással. Nem tudom, mit esznek ezen a játékon, de fogy mint a cukor.

Percek vannak hátra a sajtótájékoztatóból, most folyik az összegzés arról, miről is volt szó. Ambíciózus bejelentés, az Xbox 360 Észak Amerika legjobban fogyó konzoljából a világ legjobban fogyó konzolja kíván lenni.

S a végére a nagy durranás, a Halo 4 teaser-e, mely 2012 végén kerül az üzletekbe.

Ennyi volt a Microsoft sajtótájékoztatója.