A Nintendo, mint ahogy azt már korábban is többször tette, a júniusi E3-on lerántja a leplet a Wii U-ról, azonban sem árat, sem pedig megjelenési dátumot nem közölnek a konzollal kapcsolatban. Szemfüles rajongók a vezeték nélküliséget kérdőjelezik meg.

Az E3-on a Nintendo arról is beszélni fog, hogy milyen heves vehemenciával ugrik neki az online piacnak, s minél hamarabb szeretnének profitálni az online világ előnyeiből. Olyannyira, hogy a dobozos játékokkal egy időben debütálnak majd a játékok digitális verziói is. Ez a stratégia nem csak a Wii U-ra, hanem a 3DS-re is igaz lesz: a New Super Mario Bros. 2 lesz az első olyan játék a platformon, ami a megjelenése napján online is elérhető lesz.

Időközben szemfüles rajongók, elnézve a Rayman Legends belsős videóját, kiszúrták, hogy mégsem lesz annyira a Wii U kontrollere vezeték nélküli, mint ahogy a japán cég azt beharangozta. A videón jól látszik, hogy a táblagépből vezeték lóg ki, ami azt feltételezi, hogy bizonyos funkciók eléréséhez bizony be kell majd drótozni a kütyüt. Erről korábban már különböző, rosszmájú pletykák is születtek, miszerint, egyes vezeték nélküli funkciók nem úgy sikerültek, mint azt a Nintendo megálmodta a fejlesztés korai szakaszában.