Újabb nagy vállalat döntött úgy, hogy nem képviselteti magát a los angelesi E3-on júniusban, a klasszikus formában legalább is nem. Az Activision bejelentette, hogy ebben az évben nem lesz saját kiállítóhelye.

Az Activision a GamesIndustry-nak nyilatkozva elárulta, hogy hagyományosan nem lesz jelen az idei E3-on, azonban sajtóképviseletet tartani fog a helyszínen. Nem ez az első alkalom, hogy a kiadó kihagyja az expót, utoljára 2016-ban tették ugyanezt.

Mivel fejőstehenüket, a Call of Duty-t korábban a Microsoft konferenciáján, az utóbbi években a Sony-én promózták, erre idén nem nagyon lesz lehetőségük, ugyanis a japánok is kihagyják az expót. Vélhetően az év későbbi részében szentelnek majd egy önálló bemutatót az idei, aktuális epizódnak.

Az Activision-nek idénre ezen kívül már nem nagyon lesz nagyobb bejelentése, a Destiny 2 lecsengett, az expó előtt jelenik meg a Crash Team Racing, így azt ott mutogatni már kevés értelme lenne.