Nem csak az alapjátékot, de a DLC-ket is kemény kritikák érték a Dragon Age II esetében. A BioWare nem bánja, a visszajelzéseket felhasználva egyre jobb DLC-ket ígér.

A BioWare tervezi még kisebb DLC-k kiadását a játékhoz, azonban ezeket már a rajongói visszajelzések alapján készítik majd el. Ezeket már jobb minőségűekre ígéri a BioWare, nyilatkozta Ray Muzika az Industry Gamersnek adott interjújában.

A cégnél bíznak abban, hogy a Legcy DLC már számos olyan kritikát orvosol, mely a rajongóktól érkezett a játékkal kapcsolatban. Muzyka az interjú során ismét megerősítette azt, amit korábban már mondott, hogy a sorozatot új mederbe kívánják terelni. Bár az Origins rajongók nagy része nagyot csalódott a Dragon Age II-ben, Muzyka szerint pedig ez a helyes irány, büszke csapatára, illetve a második részre.

A hátralévő DLC-kkel a cél, hogy az Origins és a Dragon Age II legjobb pillanatait ötvözzék, ezáltal egy kiegyensúlyozott, szinte tökéletes játék születne. Bár hivatalosan a BioWare nem jelentette be még a soron következő letölthető kiegészítőt, ezek után biztosra vehetjük, hogy lesz még. Nem is egy.