Az Electronic Arts Labels elnöke, Frank Gibeau szerint a Sony és a Microsoft jövőre dobja piacra a következő generációs konzoljait, melyet nem hivatalosan Xbox 720 és PlayStation 4 néven emleget a sajtó.

A Bloomberg TV-nek adott nyilatkozatában Gibeau szerint az iparág jelenlegi lassulásának oka a következő generációs hardverek lebegtetése. Szerinte az egész piac mindaddig stagnálni fog, amíg a nagy változás fel nem bukkan a színen.

Az új hardver várhatóan egy éven belül megjelenik, így érthető a jelenleg lassulás, az újabb növekedési periódust az új technológia, a teljesen új hardver megjelenése indítja majd el.

Gibeau hozzátette, hogy mivel titoktartási nyilatkozatot írattak vele alá  (a Microsoft és a Sony), ezért túl sok mindent nem árulhat el. Korábban a gamescom-on azt állította, hogy már mindkét új generációs konzolt demózta az Electronic Arts-nál, játékokat próbált ki rajtuk.

 Az átmenet a barátunk, ez a mondás járja az EA falain belül, mert lehetőséget ad arra, hogy mindent a nulláról kezdjünk. S mivel már sok ilyen átmenetben volt részünk, tudjuk, hogy mit teszünk, s hogy mit fogunk tenni ezt követően.

 Kiemelte, hogy azon cégek, akik most a játékipar csúcsán vannak, akár el is bukhatnak az átmenetben, míg mások akár a semmiből emelkedhetnek fel, s lehetnek a következő generáció éllovasai.