Ötödik installációját vehetjük kézbe az Electronic Arts Fight Night franchise-zának, újragondolt irányítással, bámulatos Champion móddal. Hogy mi is vár rád, ha megveszed a jelenleg kapható legjobb ökölvívós játékot, kiderül tesztünkből.

Immáron ötödjére léphetünk ringbe a Fight Night franchise jóvoltából, s vitathatatlan, hogy a széria legsikeresebb darabja lett a Fight Night Champion-ból. A játék húzóereje kétség kívül az a történet, mely köré a Champion mód eseményeit szőtték. A könnyített irányítás már csak hab a tortán.

A Fight Night Champion véresen komoly játék, s amikor azt mondom, hogy véresen, azt szó szerint értsd. A játék a sorozat legbrutálisabb darabja, melyet te magad is megtapasztalsz majd, ha a ringbe lépsz. Ha eleget és megfelelő erővel püfölöd ellenfeled fejét, egy idő után a kesztyűd lenyomata meglátszik az arcán, nadrágodon pedig, ha elég heves a mérkőzés, az ellenfél vére fog mintázatot rajzolni. S amint saját véred is elered, a harc mindennél fontosabbá válik.

A játék indítását követően két rövid átvezető fogad, melynek végén rögtön a ringben találod magad, de ne reménykedj, nem két lábon, hanem szédelgő fejjel és zúgó füllel egyből a padlóról indulsz. A feladatod az, hogy miközben a bíró rád számol, szedd össze magad, állj két lábra, és bizonyítsd be, hogy meccsképes vagy.

A játék menüje hozza az Electronic Arts sportjátékainak stílusát, semmi extra, funkcionális, és az adott sporthoz, jelen esetben az ökölvíváshoz van igazítva. A játék a bevezető után rákérdez, hogy szeretnéd-e elindítani a Champion módot, s eszedbe ne jusson, hogy nemet válaszolj. Ebben a játékmódban André Bishop, egy színes bőrű öklöző bőrébe bújsz, s garantálom, hogy a széria legjobb találásában lesz részed. Óriásit dobott a játékon, hogy nem csupán annyiból áll, hogy ringről ringre szállsz, hanem egy érzelmes, érdekes, bár helyenként közhelyes történettel szőtték át a ringben eltöltött időt. A tálalás viszont fantasztikus.

Ugrunk az időben, már négy év eltelt azóta, hogy elindult karriered, de ez a négy év nem kizárólag ökölvívással telt számodra. Egy börtönben találod magad, ahol előbb hátulról egy vascsővel leütnek, és utána véresre vernek a sittes nehézfiúk. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan kerültél oda, négy évvel visszalépünk az időbe, amikor elkezdted karriered.

Miután sorra nyered a meccseidet, egy kapzsi menedzser felfigyel rád, aki minden áron meg akar szerezni magának. Semmi kedved ahhoz, hogy más kapcája légy, így természetesen időről időre nemet mondasz, még akkor is, ha a menedzsernek egy nagyon csinos lánya van, kinek énje gyökeres ellentéte, mint a mocskos apjáé.

Ezzel fel is bőszíted természeten az uraságot, míg egy napon zsarukat küld rád, akikről te nem tudod, kik is valójában, dulakodás kezdődik, egy pisztoly is elsül a kezedben, s bár senki nem sérül meg, téged lépre csalnak, karrierednek vége, irány a sitt. Négy kemény év vár rád bent, s ahhoz, hogy életbe maradj, a rácsok mögött is bizonyítanod kell a ringben, hogy te vagy a legkeményebb.

Eljön a szabadulás pillanata, visszatérsz a poros, öregecske edzőterembe, ahol szóváltásba keveredsz egy nehézsúlyú bokszolóval, aki épp az öcséddel öklözik. Elborul az agyad, természetesen kesztyűt húzol, s legyőzöd ellenfeled. Ez az első lépésed a profi nehézsúlyú bokszolóvá válás rögös, és fájdalmas útján.

A történet további részét nem lövöm le, nézzük a részleteket. A játék kifejezetten szép grafikával rendelkezik, helyenként nem tudtam eldönteni, hogy animációt, vagy videót látok. A karakterek arca és mimikája kifogástalan, testük kidolgozottsága, az izmok megjelenítése bámulatosan élethű. Meccs közben izzadnak, mint a ló, állukról csorog az izzadság, selyem gatyájuk szára életszerűen lobog, a közönség nem 2, esetleg 3D, mint mondjuk a FIFA-ban, a látványvilág kifejezetten sportág hű és hangulatos.

A játék fizikája is bőven hozza, amit el lehet várni tőle, a bokszolók számos mozgásra, mozdulatra képesek, ruganyosak. A sérülések is rendkívül élethűek, az egyes menetek között ellenfeled arcán kiválóan látszik, hogy melyik kezed használod túlzottan, vagy esetleg kevéssé. Minél több időt töltesz a ringben, a sérülések úgy komolyodnak, nyolc-tíz menet után gyakorlatilag ellenfeled képe már egy kalácsra hasonlít, persze ez tőled is függ.

Az irányítás sokat egyszerűsödött, bár választhatsz, hogy csupán a két analóg kart használod, avagy az akciógombokkal ütsz. Mind a kettőt kipróbáltam, számomra könnyebb a gombok nyomkodása, bár felütéshez két gombot egyszerre kell lenyomni, s ha nem jó ütemben teszed, abból bizony nem lesz felütés. A kiosztás értelemszerű, a jobb és bal kézhez igazodik, melyekkel horgot, egyenest illetve felütést lehet bevinni ellenfeled testére, fejére. A gombok természetesen átkonfigurálhatók, mindenki oda programozza az egyes ütéseket, ahová neki tetszik.

A korábbiakkal ellentétben új stamina rendszer van, gyakorlatilag csak arra kell figyelned, hogy ne menj előre, mint a cséphadaró, mert pillanatok alatt elkészülsz az erőddel, vagy egy váratlan maflástól pillanatok alatt a padlón találod magad. Nos akkor most jöjjön mindenki vágya, a KO. Együtéses KO-hoz nagyon sokat kell gyakorolni, viszont annál nagyobb lesz az öröm, ha sikerül megvalósítanod. Nem érdemes arra gyúrni, és a megfelelő pillanatot várni, a módszeres, agresszív öklözés, megfelelő védekezéssel párosítva előbb-utóbb az összes ellenfelet a padlóra küldheti. Persze ezért meg kell dolgozni.

Nem voltam kibékülve a lassításokkal. Minden egyes KO után a játék a kiütést ismétli, mindig olyan érzetem volt közben, mintha nem is érném el az ellenfelem fejét, mégis padlóra küldöm. Az ütések a lassításoknál szinte csak súrolják az ellenfél fejét, mintha egy legyintés lenne, akárhányszor és akárhány KO-t néztem vissza, nem tudtam szabadulni az érzéstől.

Feladatod nehezíti majd, hogy bizonyos meccseknél – ez is újítás és színfolt a korábbi részekhez képest – nem elég pusztán nyerni, feltételekkel kell nyerned. Van, amikor úgy kell kiütnöd ellenfeled, hogy kizárólag testre üthetsz, van, hogy csak az egyik kezedet használhatod, van, hogy meg van adva, melyik kezeddel kell a végső ütést bevinned, s van, amikor a saját sérült szemed kell védened, s ha meghatározott ütésszámnál többet kapsz rá, máris jön a technikai KO. Minden meccs és menet elején figyeld a képernyő jobb alsó sarkát, ahol az adott feltételt kiírják (nem mindig van ilyen).

Még egy gondolat a Champion módról. Ami levett a lábamról, az nem más, mint a filmszerű tálalás, a játék olyan érzetet kelt, mintha egy hollywoodi mozi részese lennél. Mindez igaz a tartalomra, és a megvalósításra is. Remek koncepció, és kiváló megvalósítás.

Az AI nagyon jól működik, okos. Ali és Tyson nem ugyanúgy harcolnak, egyedi stílusok van. A bokszolók jól reagálnak az egyes helyzetekre. Ha például a hetedik menetben vagy, s ellenfeled látja, hogy sorra veszíted a pontokat, akkor agresszívabbá válnak, és a szuszt is ki akarják verni belőled. Ha nem bírják erővel, esetlen mozdulatokat tesznek, legyeket bokszolnak a levegőben, a kétségbeesés hajtja őket előre. Ez vagy azért van, mert egyszerűen buták, vagy pedig azért, mert az AI remekül teszi a dolgát.

El kell ismerni azonban, hogy egyetlen dolog hiányzik a ringből, az pedig a bokszolók drámája. Ezt az EA is észrevette, s a mintegy 5 órás történettel, amit a játékba csempészett szeretné kompenzálni ezt, ezáltal téve emberibbé a bokszolókat, érzelmeket, sorsokat sző a játékba. E nélkül a Fight Night Champion csupán egy verseny lenne, azonban a kiigazítás jól sikerült. Ezt leszámítva azonban a játék a már jól megismert, kissé unalmas koncepcióra épít. Ott van például a felkonferálás. Nincs semmi gond azzal, ahogy ezt Joe Tessitore és Teddy Atlas teszi, de immáron ötödjére, s a tartalom még ha más is, az egész kicsit olyan állott, unalmas.

A Legacy mód valójában egy karrier mód saját bokszolód részére, meglehetősen hasonlít a Fight Night Round 4-re, csak itt már a pénz is szerepet játszik. Ha van elég pénzed, jobb helyeken edzhetsz, s megalapozhatod karriered szponzoraiddal. Ezt leszámítva pontosan ugyanolyan, mint korábban, lassú, vontatott, fantáziátlan. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a Legacy módot mennyire utálom. Egyszerűen nem üti meg a mércét szinte semmilyen szinten.

A meccsek lassúak és unalmasak, az öklözőknek nincs állóképessége és ereje, patetikusan harcolnak. Az egész Legacy mód olyan, mintha Mike Tyson első profi meccse lenne, amikor csak hadonászik, mint a gyerek a játszótéren. A Champion módnak kéne lenni a karrier módnak, a történet befejezése után André Bishop folytathatná pályafutását…

A karriert csupán online módban lehet élvezni. Bár ugyanolyan súlytalan, gyenge sportolóként indulsz, az egész rendszer átgondolt, jól felépített. Saját edzőtermet hozhatsz létre magadnak, ahová mások is csatlakozhatnak, gyakorlatilag egy bokszoló klán jöhet létre. Rendszeres tornák, megmérettetések, ahol nem az AI-val, hanem más hús-vér emberrel veheted fel a harcot. Itt jegyzem meg, hogy a Fight Night Champion szinte kiált a lokál kooperatív módért, ami egyszerűen kimaradt a játékból, ez nekem nagy csalódás volt.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Fight Night Champion egy nagyot lépett előre a remekre szabott Champion módjával, s bár hiányosságai vannak, egy igazán élvezhető, melegen ajánlott darab lett belőle.