A PlayStation Meeting-en a Sony jelezte, hogy az új konzoljuk még idén megjelenik, azonban a korábbi megjelenések tapasztalata alapján nem az összes régióban egyszerre. A Game Stop egyik vezetője azonban nem így gondolja.

A Game Stop áruházlánc egyik vezetője, Robert A. Lloyd egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a PlayStation 4 megjelenésére az idei év negyedik negyedévében számítanak, s a konzol információik szerint a világon mindenütt elérhető lesz egy időben. Hivatalos megerősítés a Sony részéről nincsen, azonban a konzol rajongótábora egyhangúlag skandálja, hogy eddig mindig először Japánban jelent meg a Sony-konzol, miért lenne most ez másképp.

Így vagy úgy lesz, kénytelenek leszünk megvárni a hivatalos bejelentést, hogy kiderüljön az igazság.