Kétségkívül nagy ötlet volt a Sony részéről a Gran Turismo franchise, de az igazán nagy dobás az volt részükről, hogy a címet PS3 exkluzív játékká tették. Bizony irigykedve nézhetnek az egyéb konzolok tulajdonosai, ugyanis a GT 5 piszok jó játék.

A GT 5 rengeteg újdonságot hozott magával, melyek közül talán a legnagyobbat a teljes 3D támogatás szólt. Az már csak hab a tortán, hogy miközben a játék készült, hetente érkeztek újabb és újabb hírek arról, hogy rekordszámú autó és lóerő lesz elérhető a játékban. Ez végül is meg is valósult, azonban arról nem szólt a fáma, hogy az elérhető autókat minőség függvényében két kategóriában lehet besorolni, a sztenderd és a prémium.

Utóbbi kategóriákban találhatók meg azok az autók, melyek vélhetően sosem lesznek elérhetők az átlagembernek, brutálisan kidolgozott részletek, belső tér, remekmű mindegyik. Fontos megemlíteni, hogy csak a prémium kategóriás verdáknál tudunk a játék közben pilóta nézetbe váltani.

Sokan fogják értékelni azt a változást is, hogy a GT 5-ben a 100 lóerő alatti autókat is használatba vehetjük, persze nem árt ezeknek a gépeknek egy kis tuning ahhoz, hogy ne azt érezzük, hogy vánszorgunk a pályán. Fejlesztéseinknek korlátot szabhat az a műszaki újdonság, hogy az alkatrészek csak az autó típusának megfelelő listából választhatók, így mindig meg kell nézni, hogy az adott cucc passzol-e a járgányhoz.

A fejlesztéseknek természetesen komoly ára van, a kezdeti összeg, ami rendelkezésre áll éppen arra elegendő, hogy egy hétvégi autót szerezhessünk be. Minél több kihívást teljesítettünk, annál több pénzünk lesz, melyen új járgányt vásárolhatunk, vagy fejleszthetjük a jelenlegit.  Azt javaslom, hogy a vásárlással mindenki bánjon csínján, mert sokszor jobban megéri fejleszteni a birtokunkban lévő autót, mint újra cserélni.

Nagyon megörültem annak, amikor felfedeztem, hogy az autó bizonyos tulajdonságait menet közben is lehet befolyásolni, állítani, így versenyek alatt jó pilóta módjára folyamatosan korrigálhatjuk az autó viselkedését.

Sajnos a pályák számával már nem állunk olyan vastagon, mint a járművekkel, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a válogatás nagyon jól sikerült. Szinte az összes pálya létező, egy-két kivétellel, s a fejlesztők még arra is figyeltek, hogy a járművek osztályának a való életben megfelelő pálya kerüljön be a játékba.

A pályák részletessége azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Ezzel vélhetően időt akartak spórolni a fejlesztők, ugyanis sok pályán megfigyelhető az, hogy gyakorlatilag egy az egyben átemelték az előző részből a környezetet, arra azonban már nem figyeltek, hogy azt kicsit modernizálják, s a jelenlegi valós viszonyokhoz aktualizálják. A látványra mellesleg semmi panasz nem lehet.

Most jött el az ideje annak, hogy elmondjam, kormány nélkül senki bele se kezdjen a játékba, több oknál fogva is. Egyrészt azért, mert képtelenség kontrollerrel olyan időket menni, mint kormánnyal. Másodsorban, a játékélmény összehasonlíthatatlan. Végül, de nem utolsó sorban pedig azért, mert igazán csak kormánnyal lehet érezni az autó fizikáját, a centrifugális erőt, ahogy nyom ki a kanyarban gyors tempó mellet, s az aszfalt egyenetlenségeit, amit kiválóan modelleztek a fejlesztők. A kormányt természetesen keményen kell ám markolni, s néhány óra száguldozást követően az ujjait garantáltan senki nem érzi majd.

No, akkor ugorjunk neki a kampány módnak. A kampányon belül számos mód létezik, azok egyike az A-spec versenyek, melyek természetesen fokozatosan nehezednek, dolgunk semmi más, mint az, hogy nyerjünk. Annak ellenére, hogy ez akár egy idő után unalmassá is válhat, nem lesz az, a változatos helyszínek és autók nem hagyják, hogy unatkozzunk.

A Special Events nevezetű módban az összes esemény egy jármű vagy versenymód köré épül, de ennél sokkal több, ugyanis külön körítést is kapnak ezek az események. Mindegyikük több fokozatból áll, amennyiben teljesíted őket nem csak a ranglétrán lépsz feljebb, hanem speckó járgányokat is kapsz jutalmul. Csak néhány példa abból, ami itt vár rád: Sebastian Loeb rally kihívás, száguldozhatsz a Top Gear (brit autós magazin) tesztpályáján, betekintést nyerhetsz a Mercedes akadémiára, részt vehetsz Nascar versenyen, stb.

Sosem rajongtam a sportjátékok menedzser módjáért, de a GT 5-ben ezzel is találkozhatunk. Aki kedveli ezt a műfajt, biztos el lesz vele egy ideig, de nagy csodát ne várjon tőle, nincs túlbonyolítva.

Szinte minden játék egy sarkalatos pontja a mesterséges intelligencia, azaz az AI. Pláne, ha egy versenyről van szó. Ha valaki már tolta a korábbi GT részekkel, az tudhatja, hogy az AI soha nem volt a sorozat erőssége. Sajnos ez továbbra is így marad. Az ellenfél nem alkalmazkodik a vezetési stílusodhoz, megy a maga szépen leszkriptelt ívén, és semmi nem téríti le onnan. Ha te nem korrigálsz, garantáltan ütközés lesz a vége.

Ha hibázol, és megpördülsz, biztosra veheted, hogy a mögötted lévő néhány autó telibe trafál, és tol maga előtt. Öröm az ürömben, hogy a buli nyertese szinte mindig az a versenyző lesz, aki hátul halad, nem hiába, utolsókból lesznek az elsők.

A grafikát illetően senkinek nem lehet oka panaszra, annak minősége jól látszik a fényképeken és a videókon. Persze nem sikerült tökéletesre, elsősorban a recés árnyékokon látszik a defektus, de akkor is. A GT 5 döbbenet jól néz ki. Ha valaki ezzel szeretne időt tölteni, hogy csodálja a látványt, annak a fotó módot ajánlom, ahol aztán tényleg górcső alá veheti a bámulatos járgányokat. Kánaán.

Trófea vadászok figyelem! A GT 5 gyakorlatilag már azért is jutalmaz, ha levegőt veszel. Ez kinek öröm, kinek bánat, egy biztos, a trófeák által okozott jutalomérzet szinte nullává redukálódik.

ZÁRÓ GONDOLAT

A GT 5 messze van a tökéletes játéktól, számos olyan része akad (pl. rally mód vagy a drift), amin sokan fognak fanyalogni. Azonban egy biztos, a vezetési élmény prezentációja kiválóan sikeredett, s mi másért is ülnék be a kormány mögé, ha nem ezért?!