Ma délelőtt még csak pletykáltak róla, hogy ma este 18 órakor a Microsoft leleplezi a Halo 4 megjelenési dátumát, s lám, így is lett. A redmondi cég bejelentette, hogy Master Chief november 6-án csap ismét a lovak közé, s az új trilógia elkezdődik.

Phil Spencer, a Microsoft Studios fejese mert nagyot álmodni, s egyenesen ezt mondta:

Bízzunk benne, hogy a 2012-es év lesz az Xbox történetének legsikeresebb időszaka!

 

November hatodikát tehát ma több millió Halo rajongó vési be a naptárjába, s vélhetően a 343 Industries-nak is tele a libero, ugyanis nem kis várakozásnak kell megfelelniük azáltal, hogy a Bungie végleg befejezte a Halo franchise gondozását. A megjelenési dátum mellé egy videó is dukál, lásd alant.