Ismét egy korszak végéhez értünk: hat év után a Sony leállítja a PlayStation Home szolgáltatását, mely virtuális játszóteret biztosított rengeteg PlayStation 3 konzol tulajdonosnak. Novemberig még készülnek új tartalmak. 

2015. március 31-én kihúzzák a dugót a PlayStation Home szerverei alól, s a virtuális világ összes virtuális lakója szépen elhalálozik. A tartalomgyártsát idén novemberig még megtartja a Sony, azonban december 3. után már nem lehet tartalmakat letölteni. A Home 2008-ban kezdte meg életútját a bétateszttel.

Bár a japánoknak nagy terveik voltak a virtuális játszótérrel, a PlayStation Home azonban csak amolyan virtuális találkahely lett a PlayStation 3 közösség tagjai között.

A Sony közleménye szerint a szolgáltatás “játékosok tízmillióit látta vendégül a világ minden pontjáról”.