Múlt hét pénteken rajtolt el a PlayStation 4 az Egyesült Államokban, s a konzolból 24 óra leforgása alatt egymillió darabot sikerült eladni, ami abszolút rekordnak számít. Nem minden felhasználó elégedett azonban.

A leggyakoribb hiba az ún. Kékhalál, azaz, a Blue Light of Death, amikor a konzol bekapcsolást követően elindul ugyan, de a televízió fekete marad, s a konzolon található LED kéken villog. A hiba oka a Sony szerint a HDMI csatlakozó hibája, amit garanciálisan akár a megvásárolt üzletben is megjavítanak, de ha ott nem tudják, akkor a szervizekben. Ha a hiba olyan súlyos, természetesen a konzolt kicserélik.

Pánikra azonban semmi ok, a Sony tud a hibáról, mely egyáltalán nem tömeges: a meghibásodási arány 4 ezrelék körüli, amely alacsonyabb annál, mint amire a konzolgyártó számított. Ez azt jelenti, hogy minden 250-ik PlayStation 4 hibás, egymillió darabból 4 ezer.

Még csak nem is kell egyből a szervizbe rohanni, ugyanis egy otthon megoldási javaslattal is előállt a Sony: a bekapcsológombot hét másodpercig folyamatosan kell lenyomva tartani, majd a konzolt áramtalanítani, a HDMI kábelt kihúzni, majd újból elindítani a konzolt.