A Diablo III a két főplatform, a PC és a Mac mellett konzolokra is elkészült, erősítette meg a Blizzard Entertainment. Hosszú találgatásokra, és félmondatokból levont következtetésekre tesz pontot a mai bejelentés.

A Blizzard közösségi menedzsere, Micah Whiple egy Twitter üzenetben erősítette meg, hogy valóban készül a konzolos verzió, bár sem konkrét platformokat, sem megjelenési dátumot nem közölt. Amikor megkérdezték tőle, hogy meg tudja erősíteni vagy cáfolni a konzolra készülő projekt létezését, ennyit mondott: “Ja, Josh Mosqueira a konzolos Diablo projekt vezető dizájnere.

A PC-s verziót eredetileg 2012 első felére jelentették be, bár még azóta sincs hivatalos megjelenési dátum. Nem tartom valószínűnek, hogy a konzolos verzió is megjelenne még idén.