A Kaos Studios műhelyében jelenleg is készülő Homefront első DLC-i kizárólag Xbox 360-ra jelennek majd meg. Hogy ennek mi az oka? Az, hogy a Sony-t nem érdekli.

Rex Dickson nyilatkozta az Eurogamernek, hogy a Sony egyszerűen nem kereste meg őket, hogy igényt tartanak a Homefront kiegészítőire, szerinte ennek oka az, hogy a Killzone 3-ra koncentrálnak. A Killzone multiplayer bétája február 2-14. között lesz elérhető.

Az interjú hátralévő részében a fejlesztő a játékról beszélt. A megszállt Egyesült Államok elnyomását naturisztikus módon ábrázolják, szülőket és gyermekeket fonak lemészárolni a játékban. Amikor először merült fel ez az ötlet, a fejlesztők többsége ennek nem örült, ugyanis többnyire családos emberek – mondta Dickson. Azonban ezek a jelenetek végül azért kerülnek a játékba, hogy a játékosokból érzelmeket váltsanak ki. Dickson azt még hozzátette, hogy ezek a kivégzések nem lesznek láthatóak, nem lesz vér, pusztán hallani lehet majd, hogy mi is történik valójában.

A Homefront március 8-án jelenik meg Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra.