Ha valaki nem emlékezne a 2009-ben megjelent Ghostbusters játékra, ne érezze magát rosszul, ugyanis nem sikerült valami fényesen, így nem csoda, ha a feledés homályába merült. A Sony és az Atari bejelentette, hogy már készül is a folytatás, Ghostbusters: Sanctum of Slime címmel.

Annyi már most biztos, hogy a játék Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra készül, azonban arról, hogy mikor jelenik meg, fogalmunk sincs. Illetve annyit lehet tudni, hogy valamikor 2011-ben. A játékot fejlesztő chilei Wanako ígérete szerint ugyanazzal a karakterrel játszhatunk kampány módban, mint az első részben, emellett egy négy fős ko-op módot is elhintettek a játék készítői. S ha ez még nem lenne elég, a korábbiaknál nehezebb boss harcokra is számíthatunk.

Emlékeztetőül íme az első rész videós tesztje.