Annak ellenére, hogy az eredeti Mirror’s Edge-ből két és fél millió példány fogyott világszerte, az EA parkolópályára tette a sorozatot. Most, hogy kiderült, mégis lesz folytatás, újabb információkat tudtunk meg a játékról.

Patrick Söderlund, a CVG-nek adott nyilatkozatában árulta el, hogy 2,5 millió példány fogyott annak idején a játékból. Állítása szerint nem az volt a kérdés, hogy legyen-e folytatás, hanem az, hogy a koncepció, amit kitaláltak, mennyire működőképes a jelenlegi generáción. Állítása szerint semennyire, ezért is kellett ennyi ideig várni a következő résszel, ugyanis az csak a nextgen konzolokon ölthető formába.

Legalább is az a koncepció, ami a végén befutó lett, ugyanis az elmúlt években több prototípust is megvizsgáltak, de nem nyerte el egyik sem a tetszésüket. Míg végül a játék producere által letett javaslatot fogadták el, ez viszont csak a következő generáció képviselőin működőképes. Az Electronic Arts biztos abban, hogy a Mirror’s Edge reboot sikeresebb lesz az elődnél.