2012-ben nem lehet okunk panaszra az RPG felhozatalt illetően, melynek első inkarnációja az Electronic Arts gondozásában megjelenő Kingdoms of Amalur: Reckoning. Nem csupán nagyszabású játékról van szó, hanem nagy nevek is forognak körülötte.

A játék történetét a híres regényíró, R.A. Salvatore jegyzi, míg Ken Rolston felelős a látnivalókért, aki nem mellesleg két Elder Scrolls játékon is otthagyta már a keze nyomát. Tekintettel arra, hogy egy RPG-ben a karakterek kiemelten fontos szerepet játszanak, itt sem adta alább a Big Huge Games és a 38 Studios, ezeket az a Todd McFarlen álmodta meg, aki képregényeivel már hírnevet szerzett magának.

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Reckoning emlékezetes játék maradjon, s nem lövök le azzal semmi poént, ha már most elárulom, hogy az Electronic Arts jól döntött, amikor a játékot csatasorba állította, ugyanis minőségi darabról beszélünk. Mielőtt belecsapnánk, fontos megjegyezni, hogy a fejlesztési ciklus során volt egy kiemelten fontos pont, mely rányomta bélyegét a Reckoning-re, nevezetesen, a korábbi tervekkel ellentétben, és a Big Huge Games fejlesztésbe történő belépésével párhuzamosan a játék multiplayer részének fejlesztését abbahagyták, s kizárólag a sztori módot építették tovább.

A fentiekhez hozzátartozik az az egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy a 38 Studios alapítója az a Curt Schilling, aki nagy MMORPG rajongó (nem mellékesen pedig korábban híres baseball játékos volt), így a Kingdoms of Amalur: Reckoning sok tekintetben inkább egy offline MMO, semmint klasszikus szerepjáték.

Kevés olyan játék van, aminek a legelején a főhős meghal, a Reckoning viszont pont ilyen. S hogy tényleg ne szokványos módon induljon a játék, az első dolog, ami történik veled, hogy két törpe egy fa talicskán tolva rádob egy nagy rakás hulla tetejére, mely folyamat közben megalkothatod karaktered, nevet adhatsz neki, s választhatsz a lehetséges négy faj közül, melyek mindegyike teljesen más karakterisztikával bír. Itt még nem ért véget a dolog, ugyanis a faj kiválasztása mellett még vallást is kell választanod, erről még később lesz szó.

A játék Amalur világában játszódik, ahol egy Tuatha nevű klán rettegett vezetőjének parancsára módszeresen nekiállt kiirtani a fajokat és népeket. A Tuathák gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, ugyanis a haláluk után újjászületnek, s katonáik gyakorlatilag végtelen számban termelődnek újra, s módszeresen pusztítják tovább Amalur vegetációját. Természetesen itt lép közben a főhős, kinek szerepe nem más, mint hogy ezt a folyamatot megállítsa, és Amalur világában visszahozza az oly sok éve fennálló békét.

Az első pálya gyakorlatilag egy tréning, kipróbálhatod a kasztok képességeit, a harcrendszerrel barátkozhatsz, melynek végén, ha elérted az első szintet, elköltheted tapasztalati pontjaidat, és leteheted a voksod egy kaszt mellett. Tetszetős megoldás a játékban, hogy a képességeket kombinálhatod, ha éppen a mágusra esett választásod, nem jelenti azt, hogy nem férhetsz hozzá a harcos kaszt fejlesztéseihez. Természetesen ha igazán erős karaktert szeretnél építeni, akkor le kell tenned a voksod valamelyik mellett, s nem össze-vissza fejleszteni képességeidet, hanem a kasztra jellemzőket gyúrni a végtelenségig.

A játék kezelőfelülete átlátható, könnyen kezelhető, a képességfán történő mozgás ugyan semmi extrát nem tartogat magában, ellenben nyújtja a már jól bevált receptet. Ugyanez igaz az egész menürendszerre, az eligazodás könnyű, a fegyverek, az öltözet, a kiegészítők illetve a loot kezelése is pofon egyszerű.

Ezzel párhuzamosan a játék kapott egy fluid irányítást, bár a főhős mozgása kicsit szöcskésen pattogó, nem esik majd senki nehezére az Amalur világában történő navigáció. Utóbbit  képernyő felső sarkában lévő minitérkép segít, ami sajnos a rengeteg játékban elterjedt fordított, azaz fejjel lefelé térkép, ennek kevésbé örültem. Amalur világát azonban egy teljes térképen is megtekintheted, ahol beállíthatod aktív küldetésedet, utazhatsz a különböző helyszínek között.

Ha hatalmas, szabadon bejárható világra számíthatsz, részben megkapod, azonban a szabadság, és a hatalmas tér az Amalur világában csak illúzió. Az egyes városok és helyszínek egymással szinte szűk, alagútszerű, ide-oda tekergő járatokkal vannak összekapcsolva, ami különösen igaz a föld alatt helyszínekre, például bányákra, barlangokra. Annyi könnyítés ugyan bekerült a játékba, hogy miután egy helyszínre már ellátogattál, később már gyors módban térhetsz vissza, azaz, nem kell az egész térképet bebarangolnod, hogy eljuss oda, ahova szeretnél.

A szerepjátékok egyik lényegi “kelléke” lenne a nagy, akár hatalmas nyílt terek megléte, ilyen lehet, hogy a Skyrim-ben ugyan van, de az Amalur nélkülözi őket. A játék során végig volt bennem egy olyan érzés, hogy be vagyok zárva ebbe a világba, s még a nyílt tereken is többször suhant át rajtam az érzés, mintha hatalmas falak vennének körül. Ráadásul, a főhős mozgáskoordinációja korlátos, ugrani csak bizonyos helyeken képes, egy kis mélyedésbe leugrani viszont nem, mert egy láthatatlan fal megállítja. Tipikusan jellemző megoldása ez a rommá szkriptelt, csőjáték FPS-eknek, de egy RPG esetében ez kifejezetten idegesítő. Jogos elvárás lenne, hogy arra mehess, amerre szeretnél.

A Reckoning rajzfilm-szerű megjelenése kellemes orgiája a szemnek, a játék millió színben pompázik, tipikus mese-fantasy hangulatot áraszt, ebből kifolyólag penge éles grafikát és látványvilágot senki ne  várjon. Az összhatás nagyon szép, kellemes, jól támogatja a játék világát és történetét.

A játék íróját dicséri az a rengeteg karakter, NPC, akik szinte mindegyikével párbeszédet folytathatsz, a tonnányi mellékküldetés, melyekhez úgy férhetsz hozzá, hogy a sárga felkiáltójelet a fejükön viselő karakterekkel szóba elegyedsz. Kalandjaid során minden zegzugba érdemes lesz benézned, zárakat feltörnöd, gombákat leszakítanod és összeszedni minden aranytallért és loot-ot, amit utad során találsz, csak így tudod majd mélységében kihasználni a játékban rejlő ezer lehetőséget. Fegyvereket készíthetsz, főzeteket gyárthatsz, ami ugyan nem újdonság az RPG kedvelőknek, azonban Amalur világának összetettsége, már-már bonyolultsága viszont az lesz. Mindez teszik a játékot helyenként offline MMO-vá, ami viszont már túl sok lehet azok számára, akik a könnyedebb szerepjátékok rajongói.

Essen szó a harcrendszerről is, hisz a játék egy jelentős részét a különböző lényekkel, trollokkal, manókkal, sárkányokkal, medvékkel és egyéb vadállatokkal történő harc teszi ki. A kontrollert ízlésed szerint “mappelheted”, életerőt, képességeket rendelhetsz hozzá a különböző gombokhoz, válthatsz az elsődleges-, és másodlagos fegyvered között. Csak egy jó tanács, akkor tudsz majd a legkönnyebben megbirkózni még a leghatalmasabb ellenfeleiddel is, ha rendszeresen mozogsz, és kihasználod az elkerülő és kitérő mozdulatokat, fegyvereidet a harc közben váltogatod. Az irányítás komfortos, könnyen megszokható, helyenként azonban a kamera mozgásával nem voltam megbékélve.

A játékban bekerültek a kivégző mozdulatok is, melyeket úgy aktiválhatsz, hogy a harc közben szerzett pontjaiddal a Fate (sors) csíkodat feltöltöd, mely az életerő és a mana között található a képernyő bal felső sarkában. Ne ijedj meg, ez a folyamat automatikus, ha elérted a maximális töltöttségi állapotod, a Fate csak villogni kezd, s ekkor aktiválhatod a Reckoning módot, melyben az idő lelassul, ütéseid súlyosabbakká válnak, s egy szellemkard segítségével látványosan a másvilágra küldheted az ellenfeled.

A Reckoning már-már túl részletes mélységeihez bőséges játékidő is társul, amennyiben valaki a mellékküldetéseket is teljesíteni szeretné, a játék kivégzéséhez mintegy 50-60 óra szükséges, de ez természetesen fokozható. Ismét az MMO jelleg a felelős azért, hogy a történet bizony nagyon sokszor, akár órákra is a háttérbe szorul, valahogy nem fogja össze a játékot, mint a cement a téglákat. Ha valaki a fajsúlyos, magával ragadó és hatásos történeteket kedveli egy játékban, akkor a Reckoningben csalódni fog.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Kindgoms of Amalur: Reckoning az összes bája és erénye ellenére nélkülözi azt a szükséges pluszt, ami miatt többször is elővennénk a játékot. Az MMO jellege miatt pedig a kevésbé tapasztalt, és könnyedebb szerepjátékokat kedvelők néhány óra játék után megijedhetnek tőle.