Az egyik játék amit legjobban sajnálnék, ha kizárólag tényleg PC-re jelenne meg, a Diablo III. Most azonban felcsillant a remény, lehet, hogy lesz konzolos verzió is.

Még mindig nem eldöntött kérdés a Blizzard háza táján, hogy mi is lesz a Diablo III-mal. “Jó érveket lehet felhozni a mellett, hogy a konzolos Diablo mennyire működne jól. Olyan dolog ez, amin jelenleg is törjük a fejünket” – tette hozzá a Blizzard.

A fejlesztők gyakran kritizálják a zárt konzolos online rendszert, ami nem tehetné lehetővé a gyors patch-elést, illetve a különböző kiegészítők kiadását. Ez PC-n egyrészt gyorsan, másrészt kis költséggel végrehajtható, nem úgy, mint konzolokra.

Bízzunk benne, hogy bár a Diablo valóban PC-s ikon, a Blizzard-nek megjön az esze, s nem akar majd kimaradni a konzolpiacban rejlő óriási vásárlóerőből.