Amit legjobban vártuk idén, megérkezett. 7 év várakozás után újból Mafia játékot vettünk a kezünkbe. Két pont között a legrövidebb út az egyenes, ezért rögtön bele is vágok különösebb körítés nélkül.

2003-ban a Mafia című játék azonnal levett a lábamról, a gyönyörű városkép, a szebbnél-szebb autók, az akciódús történet, azonnal a kedvenc játékommá avanzsált. Amint véget ért, máris vártam a folytatást, azt akkor még nem lehetett tudni, hogy erre hét évet kell majd várni.

Többszöri elhalasztás, rengeteg információ, kép és videó után végre megérkezett, tűkön ülve vártam, hogy a Mafia II végre a konzolba kerüljön. Soha nem szerettem, ha egy játék menüje túl csicsás, vagy bonyolult, a Mafia II esetében pont azt kaptam, amit vártam: letisztult, egyszerű, azonban decens kis menü fogadott.

Egy-két beállítás, és már indult is a story mode. A kezdés nagyon hangulatos, egy történet tárul a szemünk elé, a főhős, Vito története, aki emigráns szülők gyermekeként került Amerikába. Ami pár perc után rögtön megtetszett, az a szinkronhangok minősége, a játék egyik erőssége feltétlenül ez.

A történet 15 fejezetre lett felosztva, mindegyik fejezeten belül egy vagy több küldetést kell teljesítenünk. A téli városkép, ahogy a történet indul, rendkívül hangulatos, szép, élvezet körbenézni az épületeken, utcákon, a hangulat azonnal magával ragad. A történet során számos alkalommal átvezető videók kötik össze az egyes részeket. Az első csalódás ezzel kapcsolatban ért, ezek minősége véleményem szerint nem sikerült a legjobban.

A karakterek ruháinak kontúrja sokszor vibrál, cikcakkos, az arcok pedig sokszor maszk szerűek. Kifejezetten kedvelem, amikor egy játékban a karakter szája a szöveggel szinkronban mozog, és le is lehet róla olvasni azt, amit mond. Itt nem egészen van így: a szájak ugyan mozognak, és értelmes szavakat formálnak, de ha jobban megnézzük, bizony legtöbbször ez csak céltalan mozgás, a szöveg nem tükröződik rajta.

Egyik helyszínről a másikra természetesen autókkal közlekedhetünk, amiket kétféleképp szerezhetünk meg: bezúzzuk az ablakot vagy pedig a játék elején elsajátított fogással a zárat feltörjük. A zár buherálása számomra tetszetős, ha épp nem üldöztek a zsaruk, mindig inkább ezt választottam, mint az üveg bezúzását.

S akkor beszéljünk a rendőrökről. A rendőrök mozgása a mini radaron állandóan nyomon követhető, szinte mindenütt ott vannak, azonban abban, anit tesznek, sok ráció nincs. Gyorshajtásért büntethetnek meg, baleset okozásért, s akkor erednek a nyomunkba, ha épp körözést adtak ki ellenünk. Ha elcsípnek, megvesztegethetjük őket, így rövid időre megszabadulhatunk tőlük. Innentől kezdve azonban sok logikára senki ne számítson.

Ha valaki nekihajt az autójuknak, egyáltalán nem biztos, hogy a nyomába erednek, a gyorshajtással ugyanígy vannak, s bizony a kiadott körözést is sokszor figyelmen kívül hagyják. Túl sok nehézséget nem jelent az előlük történő menekülés, egyszerűen csupán idegesítőek. A fejlesztők nem találták el rendesen a rendőrök funkcióját, és annak megvalósítását.

Ha már maffiózók vagyunk, nézzük, milyen fegyverekkel is garázdálkodhatunk. A fegyverek változatosak, korhűek, jól kezelhetőek, azonban a célzás lehetett volna gördülékenyebb. A fedezékrendszer remekül teljesít, ha nem megfelelő szilárdságú tárgy mögé bújunk, akkor bizony ripityára lövik, és annyi nekünk.

Néha az egyes tárgyak mögül történő kihajolás kissé természetellenesnek hat. A lövöldözős részek nem különösebben nehezek, ellenségeink mozgása a mini radaron nyomon követhető. Skulóból nincs hiány, elhullott ellenségeink mellett mindig találunk belőle eleget. Ugyan ízlések és pofonok, de véleményem szerint a játék ezen része jól sikerült, bár való igaz, nem okoz euforikus érzést.

Essen néhány szó a grafikáról is. Egy játékban nem ez a legfontosabb, azonban sokat nyom a latba. A Mafia II majd’ minden tekintetben hozza azt, amit egy játéknak 2010-ben kell. Az épületek, utcák nagyon szépek, az autókra sem lehet panasz, azonban a belső terekkel, az ételekkel nekem gondom volt.

Apróság, de bosszantó, hogy ha valaki egy italt iszik üvegből, hiába dönti meg, a folyadék egy helyben marad. A pizzák, levesek és egyéb ételek sokszor 2D hatásúak, nem értem, ezzel mit akartak megspórolni a készítők. Kifejezetten bosszantott, amikor az egyik küldetés során 6 benzinkutat kell meglátogatni a város különböző pontjain, belülről mind a hat kút, de ami még ennél is rosszabb, mind a hat benzinkutas ugyanúgy (!) néz ki! Ez egy ilyen játéktól blama.

A történet masszív, érdekes, ugyanakkor nem eléggé koherens. Abban az esetben, ha egy játék gyakorlatilag teljesen lineáris, mint a Mafia II, a történetnek egységes egészt kellene képezni, itt ez elmarad. Ettől függetlenül élvezetes fejezeteket játszhatunk végig, de a lehetőség, ami a játékban volt, itt (is) kiaknázatlan maradt. A küldetéseken kívül gyakorlatilag semmi mással nem tudjuk elütni az időt.

Nincsenek mellékküldetések, feladatok, Playboyt gyűjtögetni gondolom meg senkinek sincs kedve. Sem kártyázni, sem billiárdozni, sem egyé szabadidős tevékenységet sem művelhetünk, azon kívül, hogy elmegyünk ruhát vagy fegyvert venni, és autót tuningolni, amire nagyon nincs is szükség. Természetesen nem kell a GTA sorozatot másolni, de az a játék bebizonyította, hogy egy kis kreativitással milyen mértékben meg lehet növelni a játékidőt, és változatossá tenni egy játékot. 10-12 óra játék, s bizony a Mafia II véget ér.

Az 1940-50-es évek Amerikája, ahol és amikor a Mafia II játszódik, egy vibráló, élettel teli korszak volt, s ebből a játék sajnos sokat nem ad vissza. Az utcák lényegében üresek, és a játékban minden csupán miattunk történik. A járókelők lézengenek, az autók gurulnak, de mintha teljesen feleslegesen tennék azt. Egy nyüzsgő, sistergő metropoliszt vártam, s Empire City úgy fest, mint egy pusztító influenza járvány után. Ismét egy olyan dolog, amiben sokkal több lehetőség volt.

Bár egy-két mozgás bug ugyan van a játékban, szerencsére nincs sok belőlük, és nem is igazán bosszantóak. Apró, megmagyarázhatatlan hülyeségek viszont annál inkább. Az egyik kedvencem, amikor a rendőrök üldöznek egy küldetés során, s ha a “safehouse”-hoz érek, vagy oda, ahova épp mennem kell, nem jönnek utánam, gyakorlatilag futni hagynak. Logikátlan.

A másik ilyen, amikor lakásunkból társunkkal indulunk egy küldetésre, s annak ellenére, hogy bőven előtte futunk le a lépcsőn, amikor kilépünk az utcára, ő minden esetben már ott vár ránk. Az ördög a részletekben lakozik.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Mafia II az év egyik legjobban várt játéka volt és sajnos az egyik legnagyobb csalódás lett belőle. Várjuk a harmadik részt és bízunk benne, az első rész színvonalát kapjuk majd vele.