Bár felhasználóként tudjuk, hogy a PlayStation 4 remek hardver lett, most arról igen elismerően nyilatkoztak az Ubisoft fejlesztői, akik a Watch Dogs-on dolgoznak lázasan.

A PlayStation Blog-nak adott interjújukban Colin Graham, az animációért felelős direktor az alábbiakat nyilatkozta:

(A konzol) Esélyt adott arra, hogy merjünk álmodni. Animációs szempontból mindig kevés a rendelkezésre álló memória, pláne, ha egy generáció vége felé kezdesz el fejleszteni. A PlayStation 4 jóvoltából kevésbé kell az animációkat tömöríteni, és a civilek variálhatósága is magasabb.

Az én szemszögemből ez kicsit olyan, mintha végtelen büdzsével dolgozhatnál, mert nincs szükség arra, hogy kihasználjuk teljesen a PlayStation 4 memóriáját.

Kiváló hardver lett.

A vezető játék dizájner, Danny Belanger szintén magasztalta a Sony hardverét:

 Az erős technológia lehetővé tette számunkra, hogy jobb szimulációkat alkalmazzunk. A vízeffektek, az emberek száma a városban, a fényhatások minősége…ez mind előrelépést jelent.

Hogy mindez a gyakorlatban hogy néz ki, május 27-én kiderül, amikor a Watch Dogs megjelenik.