Gyászol a gémer-világ, legfőképp a Nintendo játékainak rajongói, ugyanis néhány nappal ezelőtt elhunyt a legendás japán cég elnöke, Satoru Iwata. Mindössze 55 éves volt. 

Július 11-én, 55 éves korában elhunyt Satoru Iwata, jelentette be rövid közleményében a Nintendo. Iwata epevezeték-nagyobbodásban halt meg, aki már a tavalyi E3-on sem vett részt, az orvosok ugyanis nem tanácsolták neki.

Iwata 2002-ben lett a Nintendo elnöke, korábban maga is programozóként dolgozott annál az egységnél, akik a Super Smash Bros. frencsájzért felelt többek között. Sikerének és érdemeinek legnagyobbja a Nintendo DS felfutása, valamint a Wii elképesztő tarolása, melyet világszerte produkált.

Annak ellenére, hogy a két konzol utódai, a 3DS és a Wii U közel nem volt olyan sikeres, az elnök nem akart felhagyni a hardvergyártással, pedig több befektető is kritizálta ezért.

Életét elkötelezetten a videojátékoknak szentelte, aki maga is szenvedélyes gémer volt, Ez névjegyén is szerepelt.

Isten nyugosztalja!