A Microsoft Games Studios elnöke, Phil Spencer azt tanácsolta a játékosoknak, hogy tartsák meg az Xbox 360 konzoljaikat, amennyiben Xbox Live Arcade játékokkal akarnak játszani. Az Xbox One-ra ugyanis ezek nem vihetők át.

Minderről Spencer a GameSpot-nak adott interjújában beszélt.

Ezek a játékok mindaddig futnak majd, amíg az Xbox 360-ad működik. A konzol visszafelé nem kompatibilis, és gondolunk azokra is, akik sok pénzt költöttek arra, hogy XBLA játékokat vásároljanak.

Spencer elárulta, hogy a Microsoft tervei szerint a két platform párhuzamosan működik majd, és ezért is döntöttek úgy, hogy az Xbox LIVE-fiókokat mindkét rendszerről el lehet majd érni.

 Nem lesz szükség különböző azonosítókra a két konzolon, ez ugyanaz marad, hisz te, te vagy. A barátaim kapcsolati hálója is ugyanaz lesz a két rendszeren, és az achievementek is.

Az Xbox One bejelentése után hozta nyilvánosságra a Microsoft, hogy az új konzol nem lesz visszafelé kompatibilis az Xbox 360-nal. Ennek oka pedig az architektúraváltás.