A Square Enix második egységét létesíti azzal a montreali stúdióval, melyet a közeljövőben szándékozik a kiadó megnyitni Kanadában. Mindezt a cég elnöke közölte mai sajtótájékoztatóján.

Már tavasz óta keringtek a pletykák, hogy a Square Enix újabb stúdiót alapít Kanadában, és láss csodát, igaznak bizonyultak. Az új egységgel 100 új munkahely jön létre a városban, s az első projektjük valamilyen módon kapcsolódik a Hitmanhez, vannak, akik azt rebesgetik, hogy a nextgen konzolokra készülő Hitmanen dolgoznak majd Montrealban, melyhez az IO Interactive három fejlesztőjét is Kanadában költöztetik.