A legutóbb készült Mortal Kombat játékokat a Midway készítette, melyek meglehetősen vegyesül sikerültek, és egyiknek sem sikerült maradandót alkotnia.

Ezúttal a Mortal Kombat reboot az egyel korábbi generációban debütált vonalat próbálja újraéleszteni. A játék visszatérés a jól bevált alapokhoz, s ha a videojáték hasonszőrű próbálkozásait vesszük figyelembe, lehet, hogy a verekedős játék esetében is beválik.

A Mortal Kombat újragondolásban egyetlen dolog lesz modern, az pedig a játékok hajtó Unreal 3 motor, no meg a teljesen új fejlesztő, a NetherRealm és a kiadó is, a Warner Bros.. A Mortal Kombat olyannyira véres és brutális, hogy kiadását Ausztráliában például betiltották, bár a korábbi akár arcade Mortal Kombatokkal ellentétben nem lesz részün nagy vérhullásban, a megfelelő időben és helyen bevitt ütések hatása jóval sokkolóbb lesz, mint az korábban bármikor volt.

Ami a látványvilágot illeti, senki ne számítson lenyűgözőnek, grafikai szempontból a játék nem lesz lenyűgöző, bár az részleges 3D támogatást kap, erről korábban már írtunk. Ami a sorozat korábbi problémája volt viszont, az orvoslásra került, a képfrissítés sebessége folyamatosan, másodpercről-másodpercre 60 képkocka lesz, a játék így nem fog akadni, amit korábban olyan sokszor láthattunk már. A játék tempója első blikkre kicsit  visszafogottabbnak tűnik, mint mondjuk a Mortal Kombat 4 esetében.

A jól bevált recepthez ezúttal sem nyúltak a fejlesztők, minden mozdulat ismerős lesz, az irányítás komfortos, aki úgy indul a játéknak, hogy kedvenc karakterét választja ki, a rá jellemző szokásos kombókkal puhíthatja az ellenséget. A játék nehézségi foka egyet visszalépett a korábbiakhoz képes, a PS3 demót kipróbáltam ,s annak ellenére, hogy se nem szeretem igazán a verekedős játékokat, se pedig nem is vagyok egy nagy tálentum benne, közepes fokozaton a mezőny nagy részét hülyére tudtam pofozni. A játék egyik nagy hibája itt mutatkozott meg rögtön, a mesterséges intelligencia, azaz az AI olyan szinten buta, hogy ha a harc kezdetén néhány kemény, mondjuk fejrúgást beviszel, gyakorlatilag esélye nincs az ellenfélnek a visszatéréshez. Ezután már mást sem kell csinálnod, mint a karakterre jellemző egyik egyedi mozdulatsort erőltetve hülyére verni ellenfeled.

A meglehetősen gyenge AI nem a fejlesztők felelőtlensége, a Mortal Kombat szélesebb közönség felé szeretne nyitni, s szándékosan úgy készítették el, hogy aki életében most játszik először a sorozattal, semmilyen módon ne legyen hátrányba azokkal, akik esetleg évtizedek óta nyüstölik már. Az indulás óta eltelt lassan húsz év azért természetesen nyomot hagyott a játékon, s sikeresen merített a konkurencia anyagaiból.. Itt van például a Tag Team, melyben csapattársat hívhatunk magunk mellé (ld. Marvel vs. Capcom franchise), aki egy jól időzített pofonnal a javunkra döntheti el a meccset. A másik újítás az ún. Super Meter (ehhez hasonlót a Street Fighter IV-ben láthatunk), mely három fázisban tölthető. Az Enhanced Move az első, mely a karakterek mozgását és képességeit turbózza, amivel például erősebbet üthetünk. A második a Breaker, mely a legsúlyosabb pofonok és kombók kivédéséhez jön jól, ehhez kb. kétharmados feltöltés kell, míg a harmadik az X-Ray Attack, egy igen brutális támadás, mellyel röntgenképpel követhetjük végig az ellenfél gerincének kettétörését, a belső szervek megsemmisülését.

 

Ha valakinek nem nyújt elég kihívást a normál verekedés, a Challange Tower kihívás tetszeni fog. Ebben egy háromszáz emeletes toronyház tetejére kell felfutni, természetesen ellenfelekkel megtűzdelve. Kiváló tréning lehetőség ez, mire a tetejére érünk, a játék szépen végigvezet az összes kombón, megtanítja a leghatalmasabb pofonokat, rúgásokat és azt, hogyan kell ezeket kivédeni. A fejlesztők szerint a Challange Tower meglehetősen nehéz lesz, ahhoz, hogy az összes kihívást teljesítsünk, minden energiánkra szükség lesz. A jutalom a végén nem marad el, állítólag kellemes meglepetés várja azt, aki ezzel sikerrel bírkózik meg.

A Mortal Kombat-ban szerepet kapna változatos feladatok és kihívások is: tárgyakat lehet szétverni, kőtörésben próbálhatjuk ki magunkat, és olyan összecsapásokban vehetünk részt, melyben a szabályok különös egyvelege található meg. A Test Your Luck-ban például időnként fej nélküli ellenfeleket kell legyőzni, de lesz olyan pálya is, ami a feje tetején áll.

Végül essen szó a karakterekről is. Összesen huszonhat főt számlál a választható karakterek tábora, s a sorozat történetének legnépszerűbb figuráit választották ki a fejlesztők. A főellenségek között ott lesz Kintaro, Goro, Shao Kahn, és a nagy meglepetés, a God of War-os Kratos, aki a debütálás alkalmából külön trailert is kapott (ld. a játék videógalériáját). Természetesen őt csak a PS3-as verzióban lehet választani.

A NetherRealm Studios egy újabb ígéretesnek tűnő próbálkozással szeretne életet lehelni a franchise-ba, így nagyon kíváncsian várjuk a játék megjelenését. A nagy kérdés, hogy a retro érzés, ötvözve egy modern motorral képes-e a gyümölcsöző kapcsolatra, s bízom benne, hogy ezúttal a Mortal Kombat valóban villantani tud, ami nem csak a pofonok brutalitásában nyilvánul majd meg.