A Mortal Kombat az elmúlt közel húsz éves történetében immáron kilencedik installációjával tért vissza, a reboot teljesen új fejlesztőcsapat kezei között készült.

A NetherRealm a fejlesztés közben azt ígérte, hogy minden egybepakol a Mortal Kombat-ba, ami a franchise-ban jó volt, s ezt még meg is fűszerezi egy-két újítással, illetve azzal a céllal, hogy még nagyobb rajongótábort tudhasson magáénak. Teszteltük a játékot, a kezem még mindig fáj, s ha Te is kíváncsi vagy, hogyan sikerült a visszatérés, akkor olvasd el tesztünket.

A Mortal Kombat idei installációjának nem titkolt célja, hogy szélesebb közönség felé nyisson, mint az előző részek, a fejlesztők még néhány technikai fogást is bevetettek a cél érdekében. A játék visszatért a klasszikus Mortal Kombat gyökerekhez, azzal hódít, amiben mindig is a legjobb volt: óriási karakterválaszték, brutális és pörgős harcok keleti környezetbe ültetve.

Nagyon vártam már, hogy kézbe vehessem a Mortal Kombat soron következő részét (ami a sorban a kilencedik önálló cím), az elmúlt hónapokban rengeteg hírt írtunk a játékkal kapcsolatban, és számos videót tettünk közzé. Azaz, szinte mindent tudtam már a játékról, mire számíthatok, azt azonban csak sejteni lehet, hogy a teljes kontextusba helyezve hogyan fog muzsikálni a játék. Nagyon jól.

Miután elindítottam a játékot, még a beállításokkal sem bíbelődtem, egyből kiválasztottam a sztori módot, s a játék hangulata egyből magával ragadt. Megcsonkított, brutális kegyetlenséggel megölt harcosok derékban kettétépett holttestei, leszakadt végtagok, a halál csókjától a végletekig eltorzult arcok hevertek egy keleti piramis lábánál, melyekből először csak egy, picit később még egy keselyű falatozott óriási megelégedéssel. Kell ennél jobb felütés egy harcos játéknak? Aligha.

Az intro videó további része csak fokozza a várakozást, minden másodperc egyre nyomasztóbb, amit nem azzal töltök, hogy valakit megpróbálok péppé pofozni. Sokáig nem kell várni, a pökhendi Johny Cage az, akivel először megtapasztalhatjuk, hogy milyen is a legújabb Mortal Kombat-ban harcolni. Nagyon jó, s még annál is jobb. A sztori módban minden fejezet jellemzően egy harcosnak van szentelve, Cage, Sonia Blade, Scorpion, csak hogy az első néhányat említsem.

Bár a hasonszőrű játékoknak nem a grafika minősége a legfontosabb sarokköve, a játék teljes megítélésében mégis csak egy tényező. Azt kell, hogy mondjam, a Mortal Kombat ebből a szempontból messze meghaladta elvárásaimat, bár a játék látványvilága nem hasonlítható össze egy full 3D játék grafikájával. A részleges 3D modellezés (az előtérben a karakterek 3D-ben, a háttér 2D-ben jelenik meg), a játék színvilága, a hátterek változatossága azonban nálam nyerő egyveleget alkotnak, tökéletlensége ellenére az egész látvány nagyon ütősre sikeredett, a színek pompása, az egész úgy kompakt, ahogy van.

Pláne igaz ez az átvezető videókra, nagy kár, hogy azt a minőséget nem sikerült teljes egészében a játékmenetben is produkálni. A Mortal Kombat látványában szerintem tökéletesen megvalósítja azt, amire hivatott, a brutális harcok alá megfelelő hangulati hatást fest. Egyetlen negatívum a külcsinnyel kapcsolatban a karakterek arcának ábrázolása. Sajnos mimikáról aligha beszélhetünk, elnagyolt textúrák, viaszos hatás jellemzi a harcosok fejét, s sajnos sokszor éreztem ugyanezt a mellizmok, női mellek és bicepszek láttán is.

A kampány mód azzal próbálja élvezetesebbé, kevésbé repetitívvé tenni a futószalagszerű harcokat, hogy egy történetbe igyekszik ültetni a sztori módot (nem véletlenül hívják annak), s nem is akármilyenbe! Bár ez a történet öncélú, s messze van az izgalmastól, azonban kifejezetten érdekes, és  megfelelően szolgálja a játék érdekeit, s ad a Mortal Kombatnak egy nagyon is élvezhető keretet.

A Mortal Kombat története helyenként igazán látványos technikai megoldással tárul fel előttünk, s mivel ilyenkor a játékos csak passzív résztvevője a történetnek,  egyenesen felüdülés a kéznek, az inaknak és szalagoknak, megkímélve minket komolyabb fájdalmaktól. Másik erénye a sztori módnak, hogy folyamatosan váltogatja a játszható karaktert, s adja a kezünk alá az épp aktuális harcost. Ennek eredménye az, hogy szinte minden egyes meccs más és más, senkit nem érhet az az előny, hogy egy általa rommá játszott, és profin kitanult karakterrel vihesse végig a történetet, mindenkit könnyedén legyőzve.

Annak, aki igazán látványos harcokat szeretne karakterével produkálni, igen csak ott kell lennie a szeren, ugyanis a rengeteg kombó gyakorlatilag megtanulhatatlan, s meglehetősen fürge kezeket igényel. Ha valaki igazán profi akar lenni a játékban, annak rengeteget kell vele játszania, bár sajnos az X gomb nyomkodás még sokszor mindig jokernek számít. Minden karakternek, ahogy azt már az elmúlt 20 évben megszokhattuk, van néhány speciális mozdulata, fegyvere, sajátos kombója, ami időnként szinte az őrületbe tud kergetni.

Újítás ebben a részben, hogy az ún. Tag Team funkcióval egy társat hívhatsz magad mellé, aki egy jól időzített pofonnal a javadra döntheti el a meccset. Ezen kombók előcsalogatása nem mindig könnyű, azonban ha komfortossá válik használatuk, akkor kezdjük csak igazán élvezni a játékot.

Az irányítás komfortos, pillanatok alatt fel lehet venni a játék ritmusát, ez az egyik megoldás, mellyel a fejlesztők szeretnék, ha még több ember válna a Mortal Kombat rajongójává. A másik ilyen apró „trükk” a játék nehézségi fokának könnyítése. Én közepes (medium) fokozaton játszottam végig a játékot, mint azt mindig is teszem, s bár nem mondom, hogy nem jelentett időnként kihívást egy-egy meccs megnyerése, vért nagyon nem izzadtam a siker érdekében, de azt nem is szeretek.

Tapasztaltabb Mortal Kombat játékosoknak (én nem tartozom közéjük) mindenképp ennél magasabb fokozat ajánlott. A harmadik tudatos döntés pedig az volt a fejlesztők részéről, hogy a játékba a franchise legnépszerűbb karaktereit szuszakolták bele, szám szerint huszonhatot.

A kombók megtanulását egy kombó térkép segíti, bár ismét azt kell, hogy mondjam, megemelem akár Raiden kalapját is, ha ez bárkinek maradéktalanul sikerül. Érdemes figyelni a képernyő jobb és bal alsó sarkában lévő Super Meter-t, melyek arról adnak információt, hogy pontosan mikor is vihetők be a karakterre jellemző legbrutálisabb X-kombót.

A Super Meter háromfokozatú, az első az Enhanced Move, mellyel a karaktered mozgását tudod turbózni, a második a Breaker, melyet elérve ki tudod  védeni a leghatalmasabb pofonokat is, s a harmadik, a cél az X-Ray Attack. Ahhoz, hogy a Super Meter teljesen feltöltődjön, bizony várni kell, de ha megtörtént, bevihetjük a karakterünkre jellemző egyedi támadást.

Amennyiben ez sikerül, a kép elszürkül, s leginkább egy 3D röntgenfelvételre hasonlító, azonban színes, hiper brutális képsorok következnek, amin nyakcsigolyák törnek ketté, combcsontokat tör szilánkosra a belehatoló penge, kettéreccsen a karakter gerince, vagy mindkét szemüregén behatolva, s a koponyája hátsó felén kijőve követhetjük nyomon a kések útját. Igazán látványos, s pláne akkor árad tőle szét megelégedés a testünkben, ha e képsoroknak nem a mi karakterünk a szenvedőalanya. Igazi csemege.

Amiben a Mortal Kombat sziporkázik, s melyhez hasonlót egyetlen verekedős játék sem tudott még felmutatni, azok a sajátos kivégző mozdulatok (fatality moves). Fantasztikus kreativitásról adnak tanúbizonyságot, nem győztem őket ámulni és bámulni, már amikor sikerült aktuális karakteremből kicsiholni. Nem mindig megy olyan könnyen, sőt, időnként kifejezetten nehezen ment, de a jutalom nem maradt el.

Aki ismeri a sorozatot, az jól tudja, milyen bizsergető érzést vált ki a jól megszokott mély hang, ami arra ad parancsot, hogy nyírd ki az ellenfeled (Finish him!). Ha már hang, akkor illik azt is megemlíteni, hogy a játékban remekül eltalálták a hangokat, leszámítva persze a sokszor idegesítő háttérzenét. Az ütések puffanása, a speciális effektek, a sikoly, jajgatás, nyögés és csonttörés hangja egyaránt felpumpálja az emberben az adrenalint, s „ide nekem az oroszlánt” állapotba lehet tőle kerülni.

A játék főmenüjéből az Extrák alatt érhető el két “hely”, a Kripta és a Nekropolisz. Előbbiben különböző sírköveket széttörve különböző extra cuccokhoz juthatsz hozzá, ruhákhoz, speciális kivégző mozdulatokhoz, zenékhez. Mindegyik sírkő összetöréséért egy meghatározott pénzösszeget kell fizetni. A Nekropoliszban egyrészt az összes karaktert megnézheted, elolvashatod a történetüket, s megtalálod a statisztikájukat is: hány meccset nyert, mennyi pint vért fröccsentet ki stb. Másrészt pedig a Kriptából összegyűjtött cuccaidat menedzselheted.

A sztori mód befejeztével ildomos nekiállni az ún. Tower Challenge módnak, melynek légyege, hogy egy felhőkarcoló tetejére kel feljutni úgy, hogy minden szinten egy kihívással kell megbirkózni. Ezek mindegyikéért pénzt kapsz, hol többet, hol kevesebbet, azonban a kihívások rendkívül változatosak, mind nehézségükben, mint tartalmukban, mind pedig látványvilágukban.

Ha valamelyikkel nagyon nem birkózol meg, akkor kihagyhatod az adott kihívást, persze ezt nem adják ingyen, szó szerint pénzbe kerül. Némelyik kihívás annyira mókás és jópofa, hogy kacagtam közben, némelyiket meg a pokolba kívántam, és csak sokadik nekifutásra tudtam teljesíteni. Szintén a NetherRealm csapatát dicséri, hogy ebben a módban is változnak a karakterek, szó nincs arról, hogy a kedvenceddel csinálhasd végig.

S ha még ez mindig nem elég, akkor irány a multiplayer, ahol barátaiddal, és ismeretlenekkel egyaránt felveheted a harcot, hisz mi más lehetne jobb, mint másik hús-vér ember ellen küzdeni. Ha a sztori mód és a Tower Challenge módra azt mondom, hogy nem lehet letenni, akkor a multiplayer módra ez pláne igaz.

Biztos lesznek olyanok, akiknek nem tetszik a Mortal Kombat reboot, de ha ez így van, azért nem maga a játék a hibás, hanem a különböző ízlések. Az biztos, hogy ezzel az epizóddal a franchise felért a műfaj trónjára, s a valaha készült legjobb Mortal Kombat lett belőle. Ezt a játékélményt fokozni már csak egyféleképpen lehet, amennyiben a jövőben valamikor a franchise 3D, illetve Kinect támogatást kap.

ZÁRÓ GONDOLAT

A Mortal Kombat reboot hatalmas pofont adott a műfaj többi játékának, abbahagyhatatlan, kiváló szórakozás.