Ha hinni lehet a pletykáknak, Európában is megjelenhet idén a Next Generation Portable, bár a Sony sosem állította, hogy ez ne lenne így. Az MVC most libbentette a fátylat.

A magazin értesülései szerint a Sony már ki is adta az ukázt a fejlesztőknek, hogy kapják össze magukat, hisz a debütáláskor természetesen nem csak a konzolra, hanem a játékokra is szükség lesz. A megjelenés időpontját pedig novemberre jósolja az MVC. A Sony az NGP bejelentésekor nem mondta meg, hogy mikor kerül az üzletek polcaira a kézikonzol, bár annyit elárult, hogy még idén érkezhet. Bár a világpremier még sosem sikerült a Sonynak, lehet, hogy ez alól épp az NGP lesz kivétel.

Ami nem kérdéses az az, hogy akárhogy is lesz, Japánban jelenik meg először a konzol. Az MVC úgy tudja, hogy a premier 2011. november 11-én lesz, ami kiváló alkalom lehetne egy világpremierhez, a dátumból fakadó 11-11-11 konstelláció miatt. A Sony természetesen ezt a spekulációt nem erősítette meg, azonban úgy nyilatkozott, hogy ez óriási kihívás lenne a cég számár, már mint az, hogy a világon mindenütt egy időben jelenjen meg a konzol. Vélhetően az E3-on már sor kerül az időpont bejelentésére, és az is eldőlhet, mi lesz a végleges neve a konzolnak.