Az Xbox 360 népszerűsége töretlen az Egyesült Államokban, hisz a konzol hazájáról van szó. Az NPD legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a konzol már 29 hónapja a legjobban fogyó játékgép Amerikában.

Májusban az országban 114 ezer darab Xbox 360 konzol talált gazdára, mely ugyan lényegesebben kevesebb, mint a korábbi teljesítmény, még mindig elég volt ahhoz, hogy a játékokkal, kiegészítőkkel és magával a konzollal együtt 150 millió dolláros összeget helyezzen el a Microsoft bankszámláján.

Világosan látszik azonban, hogy közeleg a generáció vége, ugyanis tavaly ugyanekkor még 270 ezer darab fogyott el a gépből, mely több, mint a mostani kétszerese. Még egy utolsó lendülettel igyekszik a Microsoft mindent kisajtolni a konzolból, s a múlt heti E3-on bejelentett egy új modellt, mely az Xbox One külsejére hajaz, és kisebb, illetve csendesebb, mint a jelenlegi Slim modell.